I wait you every night~ 6. fejezet - A szörnyeteg felbukkan

Taehyung Pov.

Reggel hangos telefoncsöngés csapta meg füleimet, amire felébredtem, de nem vettem fel. Hagytam, hogy csörögjön, de mikor már harmadszorra sem hagytam abba, azt hittem, hogy idegbaj kapok. Dühösen és álmosan kaptam a telefonért, amit aztán fülemhez helyeztem, hogy megtudja ki az, aki ilyenkor zaklat. Természetesen a drágalátos gyerekkori barátom volt az, Jin. Rendesen kioktatott, miközben én alig tudtam valamit mondani. Így nem volt mit tennem, bele kellett egyeznem abba, hogy átmegyek hozzá. Kikecmeregtem az ágyból, és felöltöztem, de páromat nem keltettem fel. Egy papírcetlin hagytam, egy rövid üzenetet neki, hogy ne aggódjon, mert Jin-hez mentem át. Lebaktattam a konyhába, ahol csináltam magamnak két szendvicset, amit befaltam. Még megigazítottam a hajam, és elindultam. Bőven volt időm, így gyalog mentem, nem pedig autóval. Miközben az utcán sétáltam, jó pár gyerek rám köszönt, hogy; Csókolom, bácsi!. Nem vettem magamra, hiszen tisztában voltam azzal, hogy számukra én öregnek számítok. De az már kimondottan irritált, ahogy pár nagyobb fiú kinyújtotta rám a nyelvét. Nem tudtam megállni, hogy ne tegyem azt, amit ők is.
Nekem csak ne mutogassák a nyelvüket, mert azt nagyon nem bírom. Képes vagyok leállni veszekedni egy kisgyerekkel, annak ellenére, hogy én egy nagy, tohonya felnőtt vagyok. Tagadni nem tagadom, hogy sokszor gyerekesen viselkedem, de én ilyen vagyok, ezen nem tudok változtatni, és nem is akarok. Szeretek az lenni, aki vagyok még akkor is, ha efféle a természetem. Senkiért nem változnék meg, lehetne az bárki.
Talán úgy félóra múlva értem a ház elé, ahol szokás szerint beengedtem magam. Belépve az építménybe, egyből nevén kezdtem szólítgatni Jin-t, de nem válaszolt. Elkezdtem keresni, elő utam a nappaliba vezetett. Ahogy beértem, SeokJin-re néztem, s utána a vendégére, aki nem messze ült tőle. Szemeim megpihentek az illetőn, és szám eltátotta magát. Így meredtem az ott ülő férfira, akit már túl jól ismertem ahhoz, hogy összetévesszek bárkivel. Fürkésztem arcát, ahogy ő is tette az enyémmel. De a nagy csendet, és merengést az idősebb törte meg a kérdésével. Nem válaszoltam rá, úgy tettem, mintha ott sem lenne. Leálltam beszélgetni a vendéggel, ahelyett hogy a haverommal dumáltam volna. Kettőnk társalgása között előjött, hogy kis miben változott. Elmondtam róla a párszavas véleményemet, Ő is, ezt tette. Amikor átmentünk a komoly, rideg hangulatból vidámmá, a háztulaj egyből megbombázott kérdésével. Vidáman, szinte egyszerre válaszoltunk, de mikor már jött a másik kérés, csend lett. Nem válaszolt egyikünk sem, csak egymásra néztünk, hogy mit tegyünk, de nem sok ötlettel. Sokáig pásztáztuk, hol egymást, hol a födet, végül megszólaltam, mert a szöszi nem tette.
-Nem mondtam?- kérdeztem tőle, szinte alig hallhatóan.
A válasza nem volt, így egy nagyobb levegővel, s nyeléssel elmondtam neki, hogy régen együtt jártam vele. Ábrázata a meglepődést tükrözte, miközben mégis higgadt maradt. Próbálta magában elfogadni, hogy én a legjobb barátja egy másik fiúval hempergett. Pár perc múlva elfogadta, vagyis megpróbálta. Ennek örültem a legjobban, hogy ennyire megértő. Ő az a barát, aki akkor sem hagy el, bármilyen legyél.
Nagyon régen együtt voltam, Kim NamJoon-nal, mikor még kamasz pisi voltam. De a kapcsolatunk nem tartott sokáig, mert fogta magát, és egyik napról a másikra felszívódott. Úgy, mintha csak a föld nyelte volna el. Nem hagyott üzenetet, nem írt, de még csak nem is hívott. Vártam rá, hogy egyszer valamelyik nap, majd felbukkan, de nem tűnt fel. A napok csak teltek, s múltak, miközben én vártam arra, hogy újra lássam azt, akit szeretek. A szívem darabokra volt törve, rá kellett jönnöm, ő már nem érzi ugyan azt, mint én. Teljesen egyedül hagyott, azt sem mondta, hogy szakítsunk. Hagyta, hogy abban a tudatba éljek, egy nap újra láthatom, de én nem vártam tovább rá. Elkezdtem randizni, és ismertem meg a menyasszonyomat, HyunAh-t. De most, hogy újra látom, elönt a boldogság belülről. Kezdem úgy érezni, hogy ismét beleszerettem, annak ellenért, hogy csak úgy ott hagyott. A szívem felé húz, mégis ott van nekem az a nő, aki mellettem volt öt évig. Nem dobhatom csak úgy el, a másik pedig az, hogy Ő már biztosan nem szeret. Amíg hyung, vissza nem jött, nem beszéltünk egy szót sem.
Ahogy visszajött és töltött nekünk, lehúztunk az elsőt, majd én a zacskóban kezdtem kutakodni. Kis idő múltán, csillogó szemekkel vettem ki a kedvenc csokoládémat. Annyira megörültem, hogy SeokJin nyakába ugrottam. Szorítottam, miközben próbált levakarni magáról, mint valami élősködőt. RapMon hangosan nevetett rajtunk, de nem törődtem vele. Visszaülve elkezdtem magamba tömni a táblát, s a többi finomságot.
Jó, hogy Jin áthívott magához, és rávett arra, hogy toljam ide a pofám. Ha nem jöttem volna, akkor most nem láthatnám azt, akibe évekkel ezelőtt, halálosan szerelmes voltam. Örülök ennek a napnak. Jobban, mint bármelyik másnak, mint amit eddig átéltem. Reménykedhetek abban, hogy szeret e még, de nem sok esély van rá. Hinni csak a templomba lehet sajnos. De csak, ha egy halvány szikra is lenne, mindent megtennék azért, hogy felébresszem.
Nem tudom, hogy mennyit ittunk, mert azután, hogy megettem a csokim nem emlékszek sok mindenre. Részletekre, hogy miket műveltünk, vagy műveltem, de az a lényeg, hogy az erős piától kidőltünk.

***

Arra eszméltem fel, ahogy valaki mocorog körülöttünk, miközben motyog az orra alatt. Nyúzottan, és fáradtan nyitottam ki két szememet, hogy megtudjam ki van itt. Kitisztult a kép, és láttam, hogy az a táncosfiú van itt, aki a legénybúcsúztatómon táncolt. Minden egyes mozdulatát figyelemmel kísértem, amint próbálkozott azzal, hogy felkeltse a legidősebbet. Már szinte forrt benne az ideg, feje egyre pirosabb lett. Nem vette észre, hogy felkeltem, ezért nyugodtan néztem a műsort. Összecsípte az orrát, fülét cibálta, húzogatta az arcát, ujjbegyeit végigsimította nyakán, de nem kelt fel tőle. Alig tudtam visszatartani a nevetésem, de végül megtörtént. Fejét hátracsapva bámult rám, miközben nem tudott megszólalni. Meglepve, mégis nyugodtan nézett végig rajta.
-Szia!- mosolyogtam rá széles vigyorral az arcomon. -Miért vagy itt? Jin-hez jöttél?- döntöttem oldalra a fejemet.
Kíváncsi vagyok rá, hogy mit keres itt. Csak, mert nem szokás úgy bejönni más lakásába, hogy ne szólunk neki előre. Jó én kivétel vagyok, mert engem ismer. Talán azért jött, hogy táncoljon neki? Meglehet, hiszen elkérte a számát annak a helynek, ahonnan béreltem. Igen, ez az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy itt van. Más nem lehet, vagy mégis? Aish, TaeHyung ne képzelj be hülyeségeket! Ez csak a te képzeleted...
-Szia! Igen, hozzá.- bólintott egy kisebbet. -De ahogy látod, nem kel fel. Pedig miatta képes voltam megint eljönni.- sóhajtott, SeokJin haját piszkálva.
Szemem kikerekedett, amint meghallottam azt a szót, hogy 'megint'. Így biztosra tudtam, hogy tegnap már járt itt.
De, ha volt itt, akkor Jinie, miért nem szólt nekem? Nem, mintha köteles lenne nekem arról beszámolni, hogy mikor és kivel van. Azért az jól esett volna, ha elmondja, hogy áthívta a táncossrácot, akinek a nevére már nem emlékszem. Ami nagyon furcsa itt nekem az, hogy nem egy nőt hívott, hanem ugyan azt a srácot, aki nekünk táncolt. Talán meleg lenne?
-Ja, értem.- villantottam ismét fogaimat. -Segítsek neked felkelteni? Mert ketten könnyebb lenne, mint egyedül. -
-Légy szíves, mert így tényleg nem fog menni.- nézett Jin-re.
Felálltam, majd elléptem, s ujjamat benyálazva fülébe dugtam. Egyből felugrott, amin elnevettem magam. Hátraléptem egyet, nehogy úgy döntsön, hogy megüt. Mosolyogva néztem le rá, miközben ő mérgesen nézett fel rám, egészen addig, míg észre nem vette, hogy ott áll mellette a vendége. Egy gyors mozdulattal megigazított a haját, majd úgy pillantott rá, mint akit épp magasztal. Furcsálltam, mégsem szóltam semmit.
-Szia!- szólalt meg lágy, békés hangon.
-Szia! Te megint alszol, amikor jövök? Tudod simán megerőszakolhat, így bárki, aki bejön ide. Utána már nem lesz szűz a segged, és sírhatsz, de nem fogod visszakapni a szűz feneked. Ezért kellene zárt ajtóbál aludni, hogy ne tudjon senki bejönni.- oktatta ki a legfiatalabb.
Egyet kell vele értenem, hiszen ez így van. Úgy beszél, mintha ő már átélte volna, ezt hogy már nem szűz hátulról. Lehet megrakta valaki, de nem akarok bunkó lenni, inkább nem kérdezek rá. Hallgatok, s inkább gondolkozom, mint hogy hangosan rákérdezzek. Nem akarom megbántani, szóval kussban maradok.
Jin nem válaszolt rá, inkább helyette jelentéktelen dolgokról kezdett el beszélgetni vele. Csak néztem, ahogy vidáman beszélget vele, miközben a srácnak, hol volt, hol nem volt kedve cseverészni. Úgy éreztem, mintha ki lennék közösítve. Néztem, miközben dumált hozzá, megérintette itt-ott, de alig észrevehetően. Ezért inkább felkeltettem NamJoon-t, hogy ne érezzem magam teljesen egyedül. Mikor felébredt, Ő is meglepette nézett a srácra, hiszen még nem látta. Elmagyaráztam neki, hogy ő táncolt a legénybúcsúmon, de amikor elmondtam neki, hogy hol szemei kikerekedtek, s alig bírt megszólalni. Végül annyit mondott rá, hogy gratulál. Elszomorított, mégis elviseltem, ahogy ezt mondta nekem. Alig beszéltünk valamit, mégis élveztem azt a pár szót, amit vele válthattam. Éreztem, hogy zavarok, ha itt vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy lelépek. Felálltam, majd egy annyit odaböktem nekik, hogy; Sziasztok, én megyek.. Jin rábólintott, míg Monster nem, s inkább ő is elköszönt. Előresietve mentem ki a házból, hogy ne keljen vele kettesben maradnom.
Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi van SeokJin és az a srác között. Nem azt mondom, hogy a haverom meleg, de szerintem jól néznének ki együtt. Jó párt alkotnának, mint én annak idején, Nam-mal. El kell felejtenem azt az időt, s jelenre kell koncentrálnom, mivel ott van nekem az a nő, aki mindig mellette volt, bármi is történt. Őt szeretem, az érzéseim nem változhattak ilyen gyorsan meg csak attól, hogy megláttam. Az ilyesmi lehetetlen, csak a tündérmesékben létezik. Hiú ábrándokat kergetek már most, amiből minél előbb ki kell jutnom.
Ahogy kiértem, egyből hazafelé vettem az utat. Gyors, és nagy léptekkel mentem, de hiába. Követett, mint egy kutya a gazdáját. Olykor, olykor hátranéztem, hogy követ e. Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, ahogy ő is, így nem telt sok időbe, hogy úton érjen. Megragadva jobb csuklómat, rántott vissza magához, miközben kezeit vállaimra helyezte.
-Ne hidd, hogy azért léptem le anno, mert nem szerettelek.- mondta hangosabban a kelleténél. -Te jelentetted számomra a világot, de megfutamodtam. Mégsem voltam képes arra, hogy boldoggá tegyelek. Minden egyes napodat káosszá tettem, s reménnyé, hogy nemsokára visszatérek. Nem várhatom el, hogy megértsd, de a visszautat keresem, minden egyes percben.- szemei könny belábadtak, ahogy ezt mondta.
A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem mindjárt kiszakad a helyéről. Megszólalni sem tudtam, nem mondtam semmit, csak csendben néztem. Egyik pillanatról a másikra éreztem, ahogy hatalmas karjai testem köré fonódtak. Erősen szorított, miközben lehetett hallani, hogy elsírja magát. Nagyot nyelve átöleltem, felsőért megszorítva. Nem vagyok tisztába azzal, hogy miért tettem. Néma csendben álltunk, s öleltük egymást úgy, mint évekkel ezelőtt. Jó érzés volt, mégis eltoltam magamtól.
-Sajnálom NamJoon, nemsokára megházasodom- hunytam le pilláimat. -A mi kapcsolatunknak, évekkel ezelőtt vége szakadt. Bármennyire szeretlek még most is, nekem ott van Ő. HyunAh mellettem volt, akkor is, mikor te nem. Nem futamodott meg, mit te.- szemeim kezdte könnyesedni. -Kérlek, hogy hagyj békén örökre. Többet ne keress!- fordultam sarkon, s elindultam haza.
Nem követett, egészen addig, míg jó hatvan métert nem mentem. Akkor utánam futott, s hátulról átölelt.
-Te hozzám tartozol, akkor is, ha azzal a nővel vagy együtt. Nagyon szépek kérlek, könyörgöm neked, kezdjük újra. Ígérem, többet nem fogok megfutamodni! Tanultam az esetből...- motyogtam elég halkan. -Gondolkozz raja, kérlek.- adott egy csókot nyakamra, mibe belepirultam.
Kiette a telefonomat  a zsebemből, s mondta, hogy oldjam fel. Jófiú ként engedelmeskedtem neki. Visszaadtam a telefont a kezébe, majd beleírta a számát, hogy ha sikerült eldöntenem, akkor hívjam fel. De minél előbb jussak dűlőre. Még röpke pár percig ölelt, majd távozott, mint aki jól végezte dolgát. Elindultam haza, egész úton azon agyalva, hogy mit tegyek. Hazaérve párom egyből megbombázott a kérdéseivel, hogy mit csináltam eddig Jin-nél. Félig meddig elmondtam neki az igazságot, de sokat belekamuztam.

~ 4 nappal később ~

Négy nap telt el azóta, hogy Nam-mal találkoztam. Nehezen, de meghoztam a döntést. Nem vagyok magra büszke, de döntöttem. Most, hogy felbukkant felforgatta az egész életemet. Ismét beleszerettem, ami ellen nem tudok, és nem is akarok tenni semmit.
A mai nap során leültem, s beszéltem HyunAh-val. Kiakadt, és azt hittem, hogy mindjárt szívrohamot kap, de szerencsére nem kapott. Sírt, mint állat. próbálkoztam vigasztalni, de nem engedte, így hagytam a fenébe. Csendben ültem, s hallgattam, ahogy megállhatatlanul sír. A sírása minden neszt, és zajt elnyomott. Végül rám nézett könnyel teli szemekkel, magát hibáztatva mindenért. Nyugtattam, hogy nem miatta van, de felesleges volt, mert nem értette meg. Másnap lemondtuk az esküvőt, és elmondtuk mindenkinek, hogy nekünk nem lesz közös jövőnk. Mindenki támadott engem, főleg a szüleim. Nem akarták elhinni, hogy ezt tettem. De én szépen megmagyaráztam nekik, hogy van akit sokkal, de sokkal jobban szeretek. Meg azt is, hogy maradjanak ki az életemből, mert az enyém, s nem az övéké.
Tudom, hogy egy szörnyeteg vagyok, aki képes ilyen szörnyűséget művelni. Ezért is vagyok tökéletes párja Rap Monster-nek. Bízok abban, hogy Jin hyung is előbb utóbb megtalálja élete szerelmét. Ha nem most, akkor később. Megérdemli, hogy boldog legyen, ahogyan én.
Még aznap elővettem a telefonom, hogy felhívjam Nam-ot. Hangján tisztán hallani lehetett, hogy jelen pillanatban, Ő a világ legboldogabb embere. Így újra járni kezdtük, és nem titkoltam el SeokJin előtt. Egy hét után sikerült eladnunk, HyunAh-val közös lakásunkat, mivel már nem voltunk együtt. Odaköltöztem páromhoz, s éltük a mindennapjainkat teljesen normálisan.
Mindenki hihet kurvának, de nem érdekel, ha hozzá húz a szívem, akkor vele leszek.

I wait you every night~ 5. fejezet - A boltból haza

Sziasztok! ^^ Ebben a részben feltűnik Rap Monster is, akinek közös múltja van V-vel. Szóval a következő rész, V szemszöge lesz. :) Jó olvasást! ^^

Jin Pov.

Parancsát ezer örömmel teljesítettem, nem ellenkeztem. Akartam, le akartam nyalni a testét borító tortát. Letérdeltem elé, kezeimmel megragadtam derekát, majd utoljára felpillantottam rá. Nyelvem ezután minden egyes másodpercet, az édes süteménynek szentelt.
Úgy kezel, mint egy kutyát, de nem bánom. Élvezem azt, ahogyan most megszégyenít. Nem vagyok beteg, de tényleg tetszik az, amit most velem csinál.
Alhasától kezdtem. Aprólékos nyelvmozdulatokkal, nyaltam tisztára azt a részt. Tisztítás közben érzetem, amint teste megremeg. Szorosabban kellett megfognom vékony, ám törékeny csípőjét, hogy ne tudjon szabadulni, ha akarna. Egyre feljebb haladtam. Feltérképeztem hasa miden egyes részét, még a kis réseket is, amik kockái kezdeménye volt. Ez még jobban arra ösztönzött, hogy túllépjem a határt. Nyelvem felment egészen mellbimbójáig. Ott letelepedem, és bal bimbóját kezdtem el szívni, harapni.
Tiszta picik, és rózsaszínek. Olyan aranyosak! Kedvem lenne egész nap játszani velük, de nem tehetem meg. Be kell vallanom, ez a taknyos elvette az eszemet. De még nem biztos. Lehet, hogy csak a pillanat hevében, érzek iránta valamit. TaeHyung is elszomorít, így az is meglehet, hogy őt akarom pótlékként használni... Rá kell jönnöm, hogy ki iránt, mit érzek.
Egy heves mozdulattal, testemet ellökte magától. A lökés hatására hátraestem.
-M-Mit csinálsz?- kezdett bele dadogásába.
-Semmit, miért?- vigyorogtam, mint a tejbe tök.
-Mi az, hogy semmit!?- kiáltott rám. -Akkor biztos, hogy csak beképzeltem, hogy a mellbimbómat szívód, harapdálod, ugye?-
-Igen, beképzeled.- bólogattam.
Hazudtam, pedig jól látta, hogy mi csináltam. Elkapott a vágy, hogy megízleljem élénk rózsaszív bimbóit. Ez ellen nem tudtam mit tenni, a nyelvem magától mozgott.
Újra közeledtem felé, de ismételten eltaszított magától. Megint csak hátraestem, de most fájt kissé. Bevertem a hátamat. Feküdtem a földön, mint egy bálna. Hirtelen ráült a csípőmre, arcán egy hatalmas vigyorral.
-Miért hazudsz? Rossz vagy! Az ilyen rossz fiúkat meg kell, hogy büntessek.- harapott bele ajkába huncutul.
-Mi van?- néztem rá nagy szemekkel.
Közel hajolt arcomhoz, s fürkészni kezdte. Ugyan, így tettem én is. Végignéztem tökéletes arcvonásait. Ajkait az enyémre tapasztotta. Meglepődtem, de nem álltam neki ellen. Megragadtam tarkóját, s úgy vontam közelebb magamhoz. Bátorkodtam átdugni nyelvemet a szájába.
Látszott rajta, hogy nem magától csinálta. Csak megviccelni akart, vagy még jobban megszégyeníteni. De nem jött neki össze. Helyette én hoztam kicsit zavarba, arcán egy pindurka pirosasság jelent meg.
Lihegve engedtem el magamtól, levegő hiány miatt. Hosszan néztünk egymás szemébe. Néztem a gyönyörű fekete szemét, de meg kellett szakítanom a csendet. Nem volt már magánál, mintha kilökődött volna a világból, és csak egy dologra koncentrált, a szememre.
-Miért csináltad ezt?- kérdeztem tőle.
Nem szólt semmit, csak csenden figyelt. Tudtam, hogy most gondolkozik. Ki kell találnia, valami elfogadható hazugságot. Amint sikerrel járt már mondta is.
-Öh, azért, mert így tartotta kedvem.- rántott vállat.
-Biztos?-
-Igen, biztos.- ráztam a fejem.
-Értem, kár.- húztam szét számat.
Felültem, ő legurult a földre rólam. Lábait törökülésbe helyezte. Kínos csend pillanatok alatt, a zene elhallgatott. Nem szóltunk egymáshoz, csak figyeltük a másikat. Így ment, ez perceken keresztül. Addig, míg én ismét meg nem törtem ezt a némaságot.
-Figyelj, felejtsük el!- mosolyogtam rá. -Táncolj inkább.-
Bólintott egyet. Felálltam, ahogy ő is. Elmentem vissza a helyemre leülni. Rendesen kényelembe helyeztem magam, addig ő keresett egy újabb zenét. Nem kellett sok idő, talált egyet. Letette a drága laptopomat, és visszaállt a helyére. Ahogy a zene elkezdődött, úgy kezdte el ringatni a csípőjét. Sorban tüntette el magáról a felesleges szöveteket, ami rajtamaradt. Addig, míg teljesen csupasz nem lett. Ez nem volt több, mint négy perc.
-Még egyet?- kérdeztem.
-Nem, nem kell több. Elég lesz.- kezemet az ülőbútorra helyeztem. -Ülj le.-
-Jó.- bólogatott.
Most kiderítem, hogy tényleg érzek-e valamit iránta, vagy sem. Nem vagyok biztos benne, ezért muszáj újra megcsókolnom.
Szemével keresgélte a ruháit, de nem találta. Annyira belemelegedett a táncba, hogy szanaszét dobálta.
-Most nem kell a boxered.-
Minél előbb túl akarok ezen esni. Ráérne utána is, hogy megkeresse a ruháit. Azok most nem olyan fontosak.
-Jó.- jófiú ként belegyezett, majd leült mellém.
A nadrágjával takarta el csupasz alsó felét, amit megtalál. Szorosan összezárt lábakkal ült mellettem, abban a hitben, hogy érdekel mi van a lába között.

-Hallod, szerintem én felveszem csak, így simán a nadrágom. Nagyon kényelmetlenül érzem magam.- magyarázta.

-De ne vedd fel.- 

-Fel akarom. Fordulj el!- emelte fel a hangját.

-Felveheted, de csak, ha nézhetem.- mosolyogtam.

Hmm, talán mégiscsak érdekel. Hajt a kíváncsiság, hogy megtudjam mekkora neki.

-Na, jó.- felállt.

Próbálta úgy felvenni, hogy ne lássak semmit a péniszéből, de nem sikerült neki. Egy részét láttam, mit ne mondjak hétköznapi mérete van. Én meg már azt hittem, hogy nagyobb lesz, de nem. 

-Milyen pici.- kuncogtam.

-Jaj, fogd be.- arcát temette a kezébe.

-Jó, bocs. Ülj le.- 

Lehuppant mellém, és rám nézett. Én is, így tettem, majd a tortáért nyúltam. Az ölembe helyeztem, mutatóujjammal kivettem belőle egy kis darabot, majd felé nyújtottam. 

-Azt mondtad, hogy együtt kóstoljuk meg.- mosolyogtam, miközben próbáltam az ártatlan fiút adni.

Ha nem kapja be, akkor is megcsókolom. Kerüljön bármibe, megfogom tudni, hogy el e vette az eszemet.

-Tényleg.- szorította össze ajkait.

-Akkor rajta, kapd be!- 

Direkt mondtam azt, hogy kapja be. Szeretném, ha rosszra gondolna, miközben megkóstolja.

-Jó.- nyelt egy hangosat.

Száját kinyitotta, közeledve ujjam felé. Lassan bekapta, leszopogatva a krémet róla. Egy hangosabbat nyeltem, majd hajoltam egyre közelebb hozzá. Már az arcába voltam, de nem láthatta, mivel csukva volt a szeme. Bátorkodtam megcsókolni. Lassan ajkaira hajoltam, nem törődve azzal, hogy szeretné e. Csak cselekedtem. Nem tudtam át nyelvemet, simán húsos ajkát haltam. 

-Mit csinálsz?- lökött el magától.
Teljesen belepirult abba, hogy az ajkaink összeértek.
-Semmi érdekeset.- igazítottam meg pólómat.
-Mi az, hogy semmit? Miért csókoltál meg?-
-Csak, mert úgy tartotta a kedvem. Meg te is megcsókoltál az előbb, szóval kvittek vagyunk.- mosolyogtam.
Nagyon élveztem ezt a rövid pillanatot, azt kívánnám, bár tartana még. Most már biztosra tudom, hogy elvette az eszem. Képes voltam beleszeretni, annak ellenére, hogy még csak tegnap láttam először.. Ha jól tudom, ezt hívják szerelem első látásnak. De mégis, a szívem két fele húz. Szeretném TaeHyung-ot, de magam mellett szeretném tudni, JeongGuk-ot is.
-Hazamentem!- elkezdtem keresgélni a ruháit. 

Hamar meg is találta, gyorsan felöltözött, majd sebesen köszönés nélkül távozott. Nem próbáltam megállítani, hiszen újra kibérelem. Tovább feküdve az ágyamon eszembe jutott, hogy nem adtam neki pénzt.
Bassza meg! Elfelejtettem, miattam bajba kerülhet. Így lehet, hogy ki fogják rúgni, és akkor nem nagyon lesz rá esélyem, hogy ismét találkozzak vele. Azt nem viselném el. Gondolkozz! Ki kell találnod valamit.
Hosszas gondolkozás után, eszembe jutott valami. Egy ötlet, amit a leghülyébb ember is kitud találni.
Holnap korán kelek, és elviszem a munkahelyére a neki járó pénzt. Talán még teszek hozzá egy kisebb összeget, hogy nyalizzak a főnökének. Így több esélyem lesz rá, hogy könnyebben kibéreljem.
A gondolkodás után elmentem fürdeni, bár nem tudom minek, hiszen nem voltam kint. De azért csak elmentem. A csempézett helyiségben ledobtam magamról a ruhákat, majd beálltam a zuhany alá, s megeresztettem a jó meleg vizet. A csempetartóhoz nyúltam, ahonnan elvettem a tusfürdőmet, s bekentem az egész testemet. A zuhanyrózsával leöblítettem a testemen lévő, felesleges habot. Kiszálltam, és elkezdtem törölközni. Mihelyt kész voltam, felvettem a fürdőben lévő kikészített ruhákat, s mentem aludni. Bebújtam az ágyban, s pillanatok alatt elaludtam.

***

Másnap korán keltem, hogy minél előbb elvigyem a pénzt. Hamar készre vágtam magamat, s már otthon sem voltam. Buszra szálltam, majd mentem úgy három-négy megállót. Leszálltam, és az ügynökséghez indultam. A portán elmondtam, hogy kit keresek, és miért. Az aranyos nénike, felvezetett a főnök irodájába. Bekopogott, mikor megkaptuk a jelet beküldött. 

-Hello!- álltam meg az ajtóban.

-Üdvözlöm!- állt fel ő is. 

-Bocsánat a zavarásért, de önt keresem abban az ügyben, hogy tegnap elfelejtettem odaadni, Jeon JeongGuk a pénzt.- hajoltam meg. -Így úgy döntöttem, hogy elhozom ma reggel.- elkezdtem kotorászni a zsebemben. 

-Oh, semmi gond.- mosolygott. -Jöjjön, üljön le.- mutatott az előtte lévő székre.

-Rendben.- kivettem a tárcám, majd leültem a székre. -Tessék.- tettem a pénzt elé. 

-Köszönöm.- elvettem, s számolgatni kezdte. 

Ki idő múltán, meglepetten nézett rám. Jól tudtam, hogy miért. Túl sok volt, amit adtam. 

-Ez...- mutatta felém a pénzt. -Több, mint amit adnia kéne.- 

-Mi? Ja, igen.- 

-Miért adott többet?- kérdezte, érdeklődően. 

-Azért, mert szeretném ma is kibérelni a srácot.- 

-Értem. De ez, akkor is több, mint amit kellene adnia.-

-Tudom, de tartsa csak meg. Ez olyan biztosítás féleség.- mosolyogtam. -Akkor, ha nem gond ma is eltudnák küldeni akkor, amikor tegnap?- álltam fel. 

-Persze.- bólintott.

-De, ha most nem bánja, én távoznék.- hajoltam meg, majd elindultam ki.

Boldogan, ám kicsit aggódva mentem ki a hatalmas épületből. Boldog voltam, mert újra jön, de aggódtam is, mert gondoltam, hogy dühös lesz. De nem érdekelt, így legalább tudtam, hogy jönni fog. A buszon hazafelé nyomorkodtam, de nehézkesen kibírtam. Hazaérve ledobtam magam a kanapéra és gondolkozni kezdtem azon, hogy mit csináljak.
Vasárnap van, mit kellene csinálnom? Úgy utálom, mert tudom, hogy másnap munkába kell mennem, de nincs kedvem hozzá. Inkább egész nap csak itthon lustálkodnék, ha lehetne.
Hosszas gondolkozás után eszembe jutott, hogy áthívom V-t. Reménykedve abban, hogy szakít rám időt, s átjön. Zsebemből kivéve a telefont, már ki is kerestem a telefonnévjegye közül. Rányomtam a hívás gombra, fülemhez téve a telefont. Vártam, hogy felvegye, mikor harmadik csengésre megtette.
-Szia! Van kedved átjönni?- szóltam bele a telefonba.
-Szia.- nyögte bele a készülékbe. -Megörültél? Még korán reggel van.- nyöszörögte tovább.
-Tudom, de mindig csak HyunAh-val vagy. A barátaidra szinte már időd sincs. Jelenleg olyanok vagyunk neked, mint egy felesleges eldobható papírzsebkendő. Pedig mi mindig melletted voltunk, de most mégis elhanyagolsz minket egy csaj miatt. Tisztában vagyok azzal, hogy lassan a feleséged lesz, de ettől függetlenül minket nem kellene elhanyagolnod.- tettem volna karba a kezem, de a telefon miatt nem tudtam.
-Ahj, muszáj most?-
-Nem, később is jöhetsz.- ráztam a fejemet, de nem tudom miért, hiszem úgysem láthatja. 

-Oké, de most leteszem, mert úgy érzem magam, mint akin végigment volna egy elefánt.-
-Rendben, szia.- búcsúztam el tőle.
-Egy-két óra és ott vagyok. Szia.- még szólt utoljára bele e a telefonba, majd kinyomta.
A telefont visszahelyeztem a zsebembe, majd bementem a szobába, ahol elkezdtem összepakolni. Elhúztam a függönyt, megigazítottam az ágyat, az elől lévő ruhákat visszatettem a szekrénybe, felporszívóztam, kivittem a szennyes ruhát, majd átöltöztem valami normálisabb ruhába. A nappaliban megigazítottam még pár dolgot és kész voltam.
-Akkor most elmegyek és veszek valami kaját, mire jön.- most úgy viselkedem, mint egy középiskolás szűz tini.
Az ajtóhoz siettem, ahol magamra húztam a nemrég vett, új cipőmet. Még levettem a fogason lógó fekete bőrdzsekit, s már a bolt felé vezető úton voltam. Sokat gondolkoztam, mialatt a bevásárlóközpont felé sétáltam.
Nagyon várom, hogy átjöjjön. Mégis JeongGuk-ot szeretem, azt hiszem. Miért nem tudok kiigazodni a saját szívemben, ami a mellkasomban dobog? Annyira nehéz a szerelem... Beleszerettem JeongGuk-ba, mégis magam mellett szeretném tartani Taehyung-ot is. Mondhatnám úgy is, hogy nagyravágyó vagyok.
A gondolatomba merengve, egyszer csak azt vettem észre, hogy már a bevásárlóközpont előtt álltam. Onnan elmentem bevásárlókocsiért, odaérve egy százast dugtam bele, hogy használatba tudjam helyezni. Az épületbe toltam, s az édességek felé mentem először. A hosszú polcokon végignézve, száz meg száz fajta csokoládé, gumicukor, nyalóka, és kekszek voltak. Csodálkozva bámultam őket, mint gyerek a fagylaltot. Próbálkoztam döntést hozni, hogy melyiket is válasszam, de nem sok sikerrel. Többször is végigjártam az egészet, de csak nem tudtam választani és már jó tizenöt perce abban a sorban voltam. Az eladók, már gyanúsan figyelték minden egyes mozdulatomat. Pedig nem csináltam semmit. Végül úgy döntöttem, hogy csukott szemmel választok párat. Lehunytam pilláimat, s elindultam kezemet végig húzva rajtuk. Egy hirtelen mozdulattal megragadtam egyet. Kinyitottam, és megnézem mit fogtam meg. Egy Milka táblás csoki volt, extra csokis ízesítésben. Jobban megnézve a sor, amit választottam csak Milkával volt tele. Ez megcsináltam még négyszer. Az eladók eközben biztos, hogy hülyének néztek, de nem nagyon foglalkoztatott. A csukott szemes édességek, ezek lettek; Haribo Tutt-Frutti ízben, ebből kettőt fogtam meg véletlenül, egy Toffifee, egy Boci fekete ribizli ízben, egy dobozos Oreo, és ismét egy Milka. Ennek viszont örültem, mert szilvás ízű volt. Nagy kedvence V-nek.
Nem tudom, hogy hogyan tudja megenni, ezt a szart szilvás ízesítést. Semmi jó nincs benne, a szilva nagyon elnyomja a csoki ízét, de csak én szerintem. Mindenki azt mondja, hogy milyen finom. Pedig ez nem, így van. Nem vagyok válogatós, de azért, ezt még pénzért sem enném meg. akármennyit is fizetnének. A gyomrom nem tudná megemészteni.
A következő utam az alkoholos italokhoz vezetett. Ott is nehezen döntöttem, de végül kiválasztottam egy Absolut Vanília Vodkát. Ezután még vettem chispet. Majd egészséges kaját is vettem. Pár almát, két banánt, egy kínai kelt, kenyeret, zsemléket, tejet, és felvágottat. A pénztár felé vettem az utamat, ahol felpakoltam a futószalagra. A fiatal hölgy kedvesen mosolygott, miközben ütötte be a Vodkát.
Nem vagyok az ivós fajta, de megtehetem most. Egyszer élünk. De nem fogok sokat inni, józannak kell maradnom az estére.
Kifizettem a cuccokat, majd belepakoltam a szatyrokba, amit az előbb vettem. Hazafelé indultam, s ismét a gondolataimba merültem. Megszűnt körülöttem a világ. Elveszett az idő, s a tér. Csak magam voltam és a gondolatim. Így tartottam hazafelé addig, míg nekem nem jött valaki. Az ütközés hatására hátraestem, a szatyrokat elengedve. A két szatyor kiborult, miközben reménykedtem abban, hogy nem tört össze az ital. A fejemet fogva néztem fel az emberre, aki nekem jött. Egy nálam pár centivel magasabb, fiú volt. Barna szem, szőke felnyírt haj, ami már szintem majdnem fehér volt. Aggódóan nyújtotta felém kezét.
-Sajnálom! Jól vagy?- nézett rá.
Megfogtam nagy, ám erős kezét, s felhúzott. Felállva leporoltam a nadrágom hátsórészét, majd szemébe néztem. Ahogy szemeibe néztem, tisztán kivehető volt a magasságkülönbség. Nem zavart, csak csodálkoztam, hogy ilyen nagyra nőtt. Olyan, mint egy felhőkarcoló.
-Semmi gond.- ráztam fejemet. -Persze, jó vagyok. Nem kell aggódnod.- legyintettem kezemmel egyet.
Eszembe jutott, hogy meg kellene néztem, nem e tört el a szeszes ital üvege. A szatyrokhoz léptem, s kotorászni kezdtem az egyikbe. Amikor megtaláltam az üveget, nagy levegőt vettem, amit aztán kifújtam, kezemet mellkasomra téve. Nagy szerencsém volt, nem tört el.
-Tényleg nagyon sajnálom. Nem akartam.- aggódott tovább.
Már az előbb mondtam neki, hogy semmi gond, de úgy látszik nem érti, hogy jól vagyok. Alapból nem kellett volna bocsánatot kérnie, hiszen én kalandoztam el, s nem ő. Ha nem gondolkoztam volna, akkor nem mentem volna neki, s nem estem volna el. De én gondolkoztam.
-Mondtam, hogy semmi gond. Nem tört el a pia, és nekem sincs semmi bajom. Szóval felejtsük el, hogy megtörtént, ez az ütközés.- mondtam el még egyszer, hogy hátha most már megérti.
Megfogtam a szatyrok füleit, és felálltam. Elindultam, de hirtelen kikapta a kezemből mindkét szatyrot.
-Kárpótollak. Elviszem neked haza őket.- mondta, miközben elindult egyenesen arra, amerre én tartottam.
Továbbra is mondogattam neki, hogy nem kell, de nem értett a szóból. Végül nehezen beletörődtem, rájöttem hogy nagyon makacs. Inkább engedtem hazavinni neki, mert tudtam hiába vitatkozok vele, úgysem nyerhetek. Az úton hozzám megtudtam, hogy Kim NamJoon-nak hívják, 22 éves, nemrég költözött vissza, és jelenleg irodai dolgozó, ahogy én is. A kinézetéből azt gondoltam, hogy idősebb, mint én, de tévedtem. Én is bemutatkoztam neki, majd beszélgettük erről-arról. Talán úgy húsz perc séta után a ház elé értünk.
Talán fel kellene hívnom magamhoz? Mert végül is megérdemelne egy pohár italt. Nem alkoholosat, hanem vizet. Basszus vizet nem adhatok neki, mert még a végén irigynek tart. Azt meg nem szeretném. Ja, tényleg! Van a hűtőben üdítőital is. Hogy felejthettem el?
-Bejössz?- mutattam a házra. -Megkínállak valamivel.- mosolyogtam aranyosan.
-Persze.- bólintott egy kisebbet.
Én is, ezt tettem, majd a zsebembe nyúltam a kulcsokért. Kivéve az ajtóhoz tettem, s a kulcslyukba tettem. Elfordítottam, kinyitottam az ajtót, őt engedve előre. Bement, ahogy én is. Becsuktam magunk mögött az ajtót. Automatikusan a konyhába vettem az irányt, ő követett.
-Tedd csak le oda.- mutattam az ebédlőasztalra.
-Oké.- mondta, egy hatalmas nagy mosollyal arcán.
-Köszönöm.- hajoltam meg.
-Nem kell megköszönnöd semmit.- legyintett.
A hűtőhöz mentem, kivéve belőle az üdítőitalt, ami Cola Cola volt. Letettem a pultra, majd levettem egy szebb üvegpoharat a szekrényből. Letettem, megfogtam a colat, letekertem a kupakját, s önteni kezdtem a pohárba. Amikor megtelt visszazártam, és a helyére tettem. Megfogtam az ivótárgyat, majd odavittem hozzá.
-Tessék.- nyújtottam oda.
-Köszi.- vette el tőle.
-Gyere, ülj le egy kicsit.- csaltam magam után a nappaliba, ahol leültettem a kanapéra.
Nekiálltunk beszélgetni nem fontos dolgokról, csak arról, hogy van e barátnő, kedvenc könyv, zenei stílus, példakép. Szóval ehhez hasonlók, olyan mindennapi dolgokról. Egészen addig, míg meg nem kérdezte, hogy kit várok, hiszem annyiféle édességet vásároltam. Meg hát hogy ott van a pia. Ekkor jutott eszembe, hogy TaeHyung nemsokára itt van.
-Öh, nem.- ráztam fejemet.
Gyorsan ki kell innen küldenem valahogy szépen, nem szeretném, ha találkozna V-vel. Ő csak az enyém. Aish! Már megint kezdtem, nem tudok két ember között dönteni érzelmileg. Túlságosan is telhetetlen vagyok.
-Nem kellene már menned? Mármint nem kiakarlak dobni, csak mentél valahová, amikor neked mentem, nem?-
-Áh, nem. Én is boltba mentem, hogy veszek chipset, de ráérek.- simított tarkójára.
Ne csináld! Most itt akarsz maradni? Kellett nekem felhívnom, én hülye. Csak simán le kellett volna ráznom vagy valami. De nem, én felhívtam. Ezt magamnak köszönhetem.
-Értem, de biztos nem akarsz boltba menni?- kérdeztem újra.
-Nem.- válaszolta határozottan.
-Oké.- vettem egy nagy levegőt.
De mikor, ezt megtettem valaki a nevemen szólítgatott. A hang egyre jobban közeledett. Jól tudtam, hogy ki a hang gazdája, ezért megrémültem. NamJoon, is a hang irányába nézett, így biztos volt, hogy meglátja. A hang gazdája belépett a szobába, egyenesen rám nézve, majd a mellettem ülő felhőkarcolóra. Szája tátva maradt, szeme kitágult, s csöndben bámulta a szöszit.
-Baj van?- törtem meg a csendet.
-Te mit keresel itt?- nem válaszolt kérdésemre, helyette inkább ő tett fel egyet.
Ezt kitől kérdezte? Nem hiszem, hogy tőlem, mert én hívtam át. Akkor csak NamJoon-tól kérdezhette, de tőle miért? Ne mond, hogy ismerik egymást.
-Segítettem SeokJin-nek.- mutatott rám.
-Aha, értem. Örülök, hogy újra látlak.- jött oda hozzánk, s leült a velünk szemben lévő fotelre.
-Én is örülök.- bólintott.
Szóval mégis csak ismerik egymást. De, ha TaeHyung ismeri, akkor én, miért nem? Minden egyes barátját ismerek, de őt nem.
-Hány éve annak, hogy utoljára láttalak, Rap Monster?- nézett rá összeszorított szemekkel.
-Kerek hat éve.- mondta összeszorított ajkakkal. -Rengeteget változtál. Sokkal férfiasabb lettél, mint ami azelőtt voltál. Kis nyeszlett voltál, közben mégis aranyos.- nevetett fel.
Ő is gyerekkori barát, mint én.., de akkor sem ismerem. Meg hát velem töltötte a legtöbb időt, nem pedig, ezzel a sráccal.
-Hát igen.- rántott vállat. -Te se keveset változtál. Sokkal magasabb, és izmosabb lettél.- mondta, immár ő is nevetve.
Furcsán néztem mindkettőjükre, hogy mi, ez a hirtelen hangulatváltozás. Majd megszakadtak a nevetéstől, de nem értettem, hogy miért. Nem mondott egyikük sem olyant, ami miatt nevetni lehetett volna.
-Ismeritek egymást?- néztem mind a kettőjükre.
-Persze, hogy ne ismernénk.- mondták szinte egyszerre.
-Honnan?- tettem fel egy újabb kérdést.
Erre nem válaszolt az egyik sem, csak egymásra néztek. Nagyot nyelve fordultak felém. Fürkészni kezdtem arcukat, hátha felvélek valamit fedezve rajtuk. Sokáig csak néztem őket szótlanul, ahogy ők is engem.
-Nem mondtam?- kérdezte, szinte alig hallhatóan.
Valami baj van, érzem. Soha sem volt még ilyen halk, mindig kiereszti a hangját, legyen bármi, ő soha nem halkít magán. Olyan, mint egy rádió, aminek elromlott a hangosítója.
-Nem, nem mondtad még.- ráztam a fejem.
-Hát arról van szó, hogy...- nyelt egyet. -Régen együtt voltam vele.- mutatott a felhőkarcolóra.
Egy pillanatra a szívverésem is kihagyott, mikor meghallottam azt a szót, hogy együtt voltak. Felháborodtam, de közben mégis nyugodt voltam. Annyira nem zavart, mégsem tudtam elfogadni a tényt, hogy jártak. Én nem kaptam meg, de ő igen.
 Lehet lett volna esélyem, ha előbb cselekedek, és nem várok ölbe tett kezekkel. De én basztam lépni. Így el kell fogadnom a tényt, hogy volt valaki olyanja, akinek ugyan az a neme. Csak tudnám, hogy miért nem beszélt nekem erről? Mindent elmondott nekem, de pont, ezt nem. Megértettem volna. Jó tudom, hogy nehéz erről beszélni, hiszen én sem vallottam neki szerelmet. De elmondhatta volna. Ez kicsit fáj.
-Értem.-
-De az már régen volt. Mondatni egy kaland volt, mert ez a szerencsétlen egyszerűen felszívódott.- mosolygott ismét jókedvűen.
-Ja, jó.- rántottam vállat.
Feldühít az, ahogy így beszél, arról hogy együtt voltak. Féltékeny vagyok, de nagyon. Le kellene nyugodnom, de nem nagyon tudok. Talán, ha iszok egy kisit sikerülni fog. Vagyis reménykedem abban.
-Hé! Tényleg vettem édességet, és alkoholos italt.- mondtam. -NamJoon, pedig segített elhozni, mert nekem jött az utcán, és eleste.- magyaráztam. -Iszunk?- tértem a lényegre.
-Aha.- villantották fehért fogaikat.
-Oké, akkor mindjárt itt vagyok.-
Feltápászkodtam a kanapéról, majd a konyhába vettem az irányt, ahol kipakoltam, Először az egészséges kajákat. Betettem őket a hűtőszekrénybe. A másik szatyorból nem pakoltam ki, csak az italt vettem ki. Letettem az asztalra, s előkerestem három darab Vodkás poharat. Egy kicsit porosak voltak, ezért elöblítettem őket, majd eltöröltem őket. Megfogva minden visszamentem a nappaliba, lepakolva a kis üvegasztalra. A zacskóból kivettem mindent, majd az asztalra helyeztem őket. A Vodka tetejét leszedtem, s mindegyik pohárba öntöttem. Visszatettem a tetejét, majd odanyújtottam mindegyikőjüknek az italt.
-Tessék!- elvették.
-Köszi.- köszönték meg mind a ketten.
-Szívesen.- elvettem a sajátomat.
Koccintottunk, majd lehúztuk az elsőt. Eközben V, elkezdett kutakodni a szatyorban. Kis idő múltán szillogószemeit rám vetette, s szó szerint a nyakamba ugrott. A szívem egy kicsit vert csak gyorsabban, mint általában. Nagyokat nyelve próbálkoztam eltolni magamtól, ami sikerült. NamJoon, csak hangosan nevetett rajtuk.
Hát igen, ez TaeHyung. Ő mindig is, így viselkedett... Csak arra lennék nagyon kíváncsi, hogy miért lépett le NamJoon vagy, ahogy V hívta, Rap Monster. Talán elege lett belőle, a viselkedése miatt? Eltudom képzelni, hogy ezért...
Már hárommal megivott mindegyikünk, de a legfiatalabbon kívül mindeni józan. Nevetve vág mindenféle fura fejeket, miközben rappelni próbál. De nem megy neki. Így inkább abbahagyta, s ette tovább az édességeket, amit vettem. Ugyan így tett Rap Monster is. Közben beszélgettük is, de felesleges dolgokról.
A nap további részében elfogyasztottuk, amit vettem édességet, és megittuk az alkoholos italt. Rendesen berúgtuk, pedig mielőtt elindultam a boltba megmondtam, hogy kis mértékkel iszok, de nem. Az ivászat során kicsit lenyugodott a szívem, s kezdtem elfogadni a tényt, hogy egy srác már megkaparintotta helyettem régebben. Már nem 'fáj'. A pia hatására nem tudom mikor, de elaludtunk a nappaliban.