I wait you every night~ 6. fejezet - A szörnyeteg felbukkan

Taehyung Pov.

Reggel hangos telefoncsöngés csapta meg füleimet, amire felébredtem, de nem vettem fel. Hagytam, hogy csörögjön, de mikor már harmadszorra sem hagytam abba, azt hittem, hogy idegbaj kapok. Dühösen és álmosan kaptam a telefonért, amit aztán fülemhez helyeztem, hogy megtudja ki az, aki ilyenkor zaklat. Természetesen a drágalátos gyerekkori barátom volt az, Jin. Rendesen kioktatott, miközben én alig tudtam valamit mondani. Így nem volt mit tennem, bele kellett egyeznem abba, hogy átmegyek hozzá. Kikecmeregtem az ágyból, és felöltöztem, de páromat nem keltettem fel. Egy papírcetlin hagytam, egy rövid üzenetet neki, hogy ne aggódjon, mert Jin-hez mentem át. Lebaktattam a konyhába, ahol csináltam magamnak két szendvicset, amit befaltam. Még megigazítottam a hajam, és elindultam. Bőven volt időm, így gyalog mentem, nem pedig autóval. Miközben az utcán sétáltam, jó pár gyerek rám köszönt, hogy; Csókolom, bácsi!. Nem vettem magamra, hiszen tisztában voltam azzal, hogy számukra én öregnek számítok. De az már kimondottan irritált, ahogy pár nagyobb fiú kinyújtotta rám a nyelvét. Nem tudtam megállni, hogy ne tegyem azt, amit ők is.
Nekem csak ne mutogassák a nyelvüket, mert azt nagyon nem bírom. Képes vagyok leállni veszekedni egy kisgyerekkel, annak ellenére, hogy én egy nagy, tohonya felnőtt vagyok. Tagadni nem tagadom, hogy sokszor gyerekesen viselkedem, de én ilyen vagyok, ezen nem tudok változtatni, és nem is akarok. Szeretek az lenni, aki vagyok még akkor is, ha efféle a természetem. Senkiért nem változnék meg, lehetne az bárki.
Talán úgy félóra múlva értem a ház elé, ahol szokás szerint beengedtem magam. Belépve az építménybe, egyből nevén kezdtem szólítgatni Jin-t, de nem válaszolt. Elkezdtem keresni, elő utam a nappaliba vezetett. Ahogy beértem, SeokJin-re néztem, s utána a vendégére, aki nem messze ült tőle. Szemeim megpihentek az illetőn, és szám eltátotta magát. Így meredtem az ott ülő férfira, akit már túl jól ismertem ahhoz, hogy összetévesszek bárkivel. Fürkésztem arcát, ahogy ő is tette az enyémmel. De a nagy csendet, és merengést az idősebb törte meg a kérdésével. Nem válaszoltam rá, úgy tettem, mintha ott sem lenne. Leálltam beszélgetni a vendéggel, ahelyett hogy a haverommal dumáltam volna. Kettőnk társalgása között előjött, hogy kis miben változott. Elmondtam róla a párszavas véleményemet, Ő is, ezt tette. Amikor átmentünk a komoly, rideg hangulatból vidámmá, a háztulaj egyből megbombázott kérdésével. Vidáman, szinte egyszerre válaszoltunk, de mikor már jött a másik kérés, csend lett. Nem válaszolt egyikünk sem, csak egymásra néztünk, hogy mit tegyünk, de nem sok ötlettel. Sokáig pásztáztuk, hol egymást, hol a födet, végül megszólaltam, mert a szöszi nem tette.
-Nem mondtam?- kérdeztem tőle, szinte alig hallhatóan.
A válasza nem volt, így egy nagyobb levegővel, s nyeléssel elmondtam neki, hogy régen együtt jártam vele. Ábrázata a meglepődést tükrözte, miközben mégis higgadt maradt. Próbálta magában elfogadni, hogy én a legjobb barátja egy másik fiúval hempergett. Pár perc múlva elfogadta, vagyis megpróbálta. Ennek örültem a legjobban, hogy ennyire megértő. Ő az a barát, aki akkor sem hagy el, bármilyen legyél.
Nagyon régen együtt voltam, Kim NamJoon-nal, mikor még kamasz pisi voltam. De a kapcsolatunk nem tartott sokáig, mert fogta magát, és egyik napról a másikra felszívódott. Úgy, mintha csak a föld nyelte volna el. Nem hagyott üzenetet, nem írt, de még csak nem is hívott. Vártam rá, hogy egyszer valamelyik nap, majd felbukkan, de nem tűnt fel. A napok csak teltek, s múltak, miközben én vártam arra, hogy újra lássam azt, akit szeretek. A szívem darabokra volt törve, rá kellett jönnöm, ő már nem érzi ugyan azt, mint én. Teljesen egyedül hagyott, azt sem mondta, hogy szakítsunk. Hagyta, hogy abban a tudatba éljek, egy nap újra láthatom, de én nem vártam tovább rá. Elkezdtem randizni, és ismertem meg a menyasszonyomat, HyunAh-t. De most, hogy újra látom, elönt a boldogság belülről. Kezdem úgy érezni, hogy ismét beleszerettem, annak ellenért, hogy csak úgy ott hagyott. A szívem felé húz, mégis ott van nekem az a nő, aki mellettem volt öt évig. Nem dobhatom csak úgy el, a másik pedig az, hogy Ő már biztosan nem szeret. Amíg hyung, vissza nem jött, nem beszéltünk egy szót sem.
Ahogy visszajött és töltött nekünk, lehúztunk az elsőt, majd én a zacskóban kezdtem kutakodni. Kis idő múltán, csillogó szemekkel vettem ki a kedvenc csokoládémat. Annyira megörültem, hogy SeokJin nyakába ugrottam. Szorítottam, miközben próbált levakarni magáról, mint valami élősködőt. RapMon hangosan nevetett rajtunk, de nem törődtem vele. Visszaülve elkezdtem magamba tömni a táblát, s a többi finomságot.
Jó, hogy Jin áthívott magához, és rávett arra, hogy toljam ide a pofám. Ha nem jöttem volna, akkor most nem láthatnám azt, akibe évekkel ezelőtt, halálosan szerelmes voltam. Örülök ennek a napnak. Jobban, mint bármelyik másnak, mint amit eddig átéltem. Reménykedhetek abban, hogy szeret e még, de nem sok esély van rá. Hinni csak a templomba lehet sajnos. De csak, ha egy halvány szikra is lenne, mindent megtennék azért, hogy felébresszem.
Nem tudom, hogy mennyit ittunk, mert azután, hogy megettem a csokim nem emlékszek sok mindenre. Részletekre, hogy miket műveltünk, vagy műveltem, de az a lényeg, hogy az erős piától kidőltünk.

***

Arra eszméltem fel, ahogy valaki mocorog körülöttünk, miközben motyog az orra alatt. Nyúzottan, és fáradtan nyitottam ki két szememet, hogy megtudjam ki van itt. Kitisztult a kép, és láttam, hogy az a táncosfiú van itt, aki a legénybúcsúztatómon táncolt. Minden egyes mozdulatát figyelemmel kísértem, amint próbálkozott azzal, hogy felkeltse a legidősebbet. Már szinte forrt benne az ideg, feje egyre pirosabb lett. Nem vette észre, hogy felkeltem, ezért nyugodtan néztem a műsort. Összecsípte az orrát, fülét cibálta, húzogatta az arcát, ujjbegyeit végigsimította nyakán, de nem kelt fel tőle. Alig tudtam visszatartani a nevetésem, de végül megtörtént. Fejét hátracsapva bámult rám, miközben nem tudott megszólalni. Meglepve, mégis nyugodtan nézett végig rajta.
-Szia!- mosolyogtam rá széles vigyorral az arcomon. -Miért vagy itt? Jin-hez jöttél?- döntöttem oldalra a fejemet.
Kíváncsi vagyok rá, hogy mit keres itt. Csak, mert nem szokás úgy bejönni más lakásába, hogy ne szólunk neki előre. Jó én kivétel vagyok, mert engem ismer. Talán azért jött, hogy táncoljon neki? Meglehet, hiszen elkérte a számát annak a helynek, ahonnan béreltem. Igen, ez az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy itt van. Más nem lehet, vagy mégis? Aish, TaeHyung ne képzelj be hülyeségeket! Ez csak a te képzeleted...
-Szia! Igen, hozzá.- bólintott egy kisebbet. -De ahogy látod, nem kel fel. Pedig miatta képes voltam megint eljönni.- sóhajtott, SeokJin haját piszkálva.
Szemem kikerekedett, amint meghallottam azt a szót, hogy 'megint'. Így biztosra tudtam, hogy tegnap már járt itt.
De, ha volt itt, akkor Jinie, miért nem szólt nekem? Nem, mintha köteles lenne nekem arról beszámolni, hogy mikor és kivel van. Azért az jól esett volna, ha elmondja, hogy áthívta a táncossrácot, akinek a nevére már nem emlékszem. Ami nagyon furcsa itt nekem az, hogy nem egy nőt hívott, hanem ugyan azt a srácot, aki nekünk táncolt. Talán meleg lenne?
-Ja, értem.- villantottam ismét fogaimat. -Segítsek neked felkelteni? Mert ketten könnyebb lenne, mint egyedül. -
-Légy szíves, mert így tényleg nem fog menni.- nézett Jin-re.
Felálltam, majd elléptem, s ujjamat benyálazva fülébe dugtam. Egyből felugrott, amin elnevettem magam. Hátraléptem egyet, nehogy úgy döntsön, hogy megüt. Mosolyogva néztem le rá, miközben ő mérgesen nézett fel rám, egészen addig, míg észre nem vette, hogy ott áll mellette a vendége. Egy gyors mozdulattal megigazított a haját, majd úgy pillantott rá, mint akit épp magasztal. Furcsálltam, mégsem szóltam semmit.
-Szia!- szólalt meg lágy, békés hangon.
-Szia! Te megint alszol, amikor jövök? Tudod simán megerőszakolhat, így bárki, aki bejön ide. Utána már nem lesz szűz a segged, és sírhatsz, de nem fogod visszakapni a szűz feneked. Ezért kellene zárt ajtóbál aludni, hogy ne tudjon senki bejönni.- oktatta ki a legfiatalabb.
Egyet kell vele értenem, hiszen ez így van. Úgy beszél, mintha ő már átélte volna, ezt hogy már nem szűz hátulról. Lehet megrakta valaki, de nem akarok bunkó lenni, inkább nem kérdezek rá. Hallgatok, s inkább gondolkozom, mint hogy hangosan rákérdezzek. Nem akarom megbántani, szóval kussban maradok.
Jin nem válaszolt rá, inkább helyette jelentéktelen dolgokról kezdett el beszélgetni vele. Csak néztem, ahogy vidáman beszélget vele, miközben a srácnak, hol volt, hol nem volt kedve cseverészni. Úgy éreztem, mintha ki lennék közösítve. Néztem, miközben dumált hozzá, megérintette itt-ott, de alig észrevehetően. Ezért inkább felkeltettem NamJoon-t, hogy ne érezzem magam teljesen egyedül. Mikor felébredt, Ő is meglepette nézett a srácra, hiszen még nem látta. Elmagyaráztam neki, hogy ő táncolt a legénybúcsúmon, de amikor elmondtam neki, hogy hol szemei kikerekedtek, s alig bírt megszólalni. Végül annyit mondott rá, hogy gratulál. Elszomorított, mégis elviseltem, ahogy ezt mondta nekem. Alig beszéltünk valamit, mégis élveztem azt a pár szót, amit vele válthattam. Éreztem, hogy zavarok, ha itt vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy lelépek. Felálltam, majd egy annyit odaböktem nekik, hogy; Sziasztok, én megyek.. Jin rábólintott, míg Monster nem, s inkább ő is elköszönt. Előresietve mentem ki a házból, hogy ne keljen vele kettesben maradnom.
Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi van SeokJin és az a srác között. Nem azt mondom, hogy a haverom meleg, de szerintem jól néznének ki együtt. Jó párt alkotnának, mint én annak idején, Nam-mal. El kell felejtenem azt az időt, s jelenre kell koncentrálnom, mivel ott van nekem az a nő, aki mindig mellette volt, bármi is történt. Őt szeretem, az érzéseim nem változhattak ilyen gyorsan meg csak attól, hogy megláttam. Az ilyesmi lehetetlen, csak a tündérmesékben létezik. Hiú ábrándokat kergetek már most, amiből minél előbb ki kell jutnom.
Ahogy kiértem, egyből hazafelé vettem az utat. Gyors, és nagy léptekkel mentem, de hiába. Követett, mint egy kutya a gazdáját. Olykor, olykor hátranéztem, hogy követ e. Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, ahogy ő is, így nem telt sok időbe, hogy úton érjen. Megragadva jobb csuklómat, rántott vissza magához, miközben kezeit vállaimra helyezte.
-Ne hidd, hogy azért léptem le anno, mert nem szerettelek.- mondta hangosabban a kelleténél. -Te jelentetted számomra a világot, de megfutamodtam. Mégsem voltam képes arra, hogy boldoggá tegyelek. Minden egyes napodat káosszá tettem, s reménnyé, hogy nemsokára visszatérek. Nem várhatom el, hogy megértsd, de a visszautat keresem, minden egyes percben.- szemei könny belábadtak, ahogy ezt mondta.
A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem mindjárt kiszakad a helyéről. Megszólalni sem tudtam, nem mondtam semmit, csak csendben néztem. Egyik pillanatról a másikra éreztem, ahogy hatalmas karjai testem köré fonódtak. Erősen szorított, miközben lehetett hallani, hogy elsírja magát. Nagyot nyelve átöleltem, felsőért megszorítva. Nem vagyok tisztába azzal, hogy miért tettem. Néma csendben álltunk, s öleltük egymást úgy, mint évekkel ezelőtt. Jó érzés volt, mégis eltoltam magamtól.
-Sajnálom NamJoon, nemsokára megházasodom- hunytam le pilláimat. -A mi kapcsolatunknak, évekkel ezelőtt vége szakadt. Bármennyire szeretlek még most is, nekem ott van Ő. HyunAh mellettem volt, akkor is, mikor te nem. Nem futamodott meg, mit te.- szemeim kezdte könnyesedni. -Kérlek, hogy hagyj békén örökre. Többet ne keress!- fordultam sarkon, s elindultam haza.
Nem követett, egészen addig, míg jó hatvan métert nem mentem. Akkor utánam futott, s hátulról átölelt.
-Te hozzám tartozol, akkor is, ha azzal a nővel vagy együtt. Nagyon szépek kérlek, könyörgöm neked, kezdjük újra. Ígérem, többet nem fogok megfutamodni! Tanultam az esetből...- motyogtam elég halkan. -Gondolkozz raja, kérlek.- adott egy csókot nyakamra, mibe belepirultam.
Kiette a telefonomat  a zsebemből, s mondta, hogy oldjam fel. Jófiú ként engedelmeskedtem neki. Visszaadtam a telefont a kezébe, majd beleírta a számát, hogy ha sikerült eldöntenem, akkor hívjam fel. De minél előbb jussak dűlőre. Még röpke pár percig ölelt, majd távozott, mint aki jól végezte dolgát. Elindultam haza, egész úton azon agyalva, hogy mit tegyek. Hazaérve párom egyből megbombázott a kérdéseivel, hogy mit csináltam eddig Jin-nél. Félig meddig elmondtam neki az igazságot, de sokat belekamuztam.

~ 4 nappal később ~

Négy nap telt el azóta, hogy Nam-mal találkoztam. Nehezen, de meghoztam a döntést. Nem vagyok magra büszke, de döntöttem. Most, hogy felbukkant felforgatta az egész életemet. Ismét beleszerettem, ami ellen nem tudok, és nem is akarok tenni semmit.
A mai nap során leültem, s beszéltem HyunAh-val. Kiakadt, és azt hittem, hogy mindjárt szívrohamot kap, de szerencsére nem kapott. Sírt, mint állat. próbálkoztam vigasztalni, de nem engedte, így hagytam a fenébe. Csendben ültem, s hallgattam, ahogy megállhatatlanul sír. A sírása minden neszt, és zajt elnyomott. Végül rám nézett könnyel teli szemekkel, magát hibáztatva mindenért. Nyugtattam, hogy nem miatta van, de felesleges volt, mert nem értette meg. Másnap lemondtuk az esküvőt, és elmondtuk mindenkinek, hogy nekünk nem lesz közös jövőnk. Mindenki támadott engem, főleg a szüleim. Nem akarták elhinni, hogy ezt tettem. De én szépen megmagyaráztam nekik, hogy van akit sokkal, de sokkal jobban szeretek. Meg azt is, hogy maradjanak ki az életemből, mert az enyém, s nem az övéké.
Tudom, hogy egy szörnyeteg vagyok, aki képes ilyen szörnyűséget művelni. Ezért is vagyok tökéletes párja Rap Monster-nek. Bízok abban, hogy Jin hyung is előbb utóbb megtalálja élete szerelmét. Ha nem most, akkor később. Megérdemli, hogy boldog legyen, ahogyan én.
Még aznap elővettem a telefonom, hogy felhívjam Nam-ot. Hangján tisztán hallani lehetett, hogy jelen pillanatban, Ő a világ legboldogabb embere. Így újra járni kezdtük, és nem titkoltam el SeokJin előtt. Egy hét után sikerült eladnunk, HyunAh-val közös lakásunkat, mivel már nem voltunk együtt. Odaköltöztem páromhoz, s éltük a mindennapjainkat teljesen normálisan.
Mindenki hihet kurvának, de nem érdekel, ha hozzá húz a szívem, akkor vele leszek.

I wait you every night~ 5. fejezet - A boltból haza

Sziasztok! ^^ Ebben a részben feltűnik Rap Monster is, akinek közös múltja van V-vel. Szóval a következő rész, V szemszöge lesz. :) Jó olvasást! ^^

Jin Pov.

Parancsát ezer örömmel teljesítettem, nem ellenkeztem. Akartam, le akartam nyalni a testét borító tortát. Letérdeltem elé, kezeimmel megragadtam derekát, majd utoljára felpillantottam rá. Nyelvem ezután minden egyes másodpercet, az édes süteménynek szentelt.
Úgy kezel, mint egy kutyát, de nem bánom. Élvezem azt, ahogyan most megszégyenít. Nem vagyok beteg, de tényleg tetszik az, amit most velem csinál.
Alhasától kezdtem. Aprólékos nyelvmozdulatokkal, nyaltam tisztára azt a részt. Tisztítás közben érzetem, amint teste megremeg. Szorosabban kellett megfognom vékony, ám törékeny csípőjét, hogy ne tudjon szabadulni, ha akarna. Egyre feljebb haladtam. Feltérképeztem hasa miden egyes részét, még a kis réseket is, amik kockái kezdeménye volt. Ez még jobban arra ösztönzött, hogy túllépjem a határt. Nyelvem felment egészen mellbimbójáig. Ott letelepedem, és bal bimbóját kezdtem el szívni, harapni.
Tiszta picik, és rózsaszínek. Olyan aranyosak! Kedvem lenne egész nap játszani velük, de nem tehetem meg. Be kell vallanom, ez a taknyos elvette az eszemet. De még nem biztos. Lehet, hogy csak a pillanat hevében, érzek iránta valamit. TaeHyung is elszomorít, így az is meglehet, hogy őt akarom pótlékként használni... Rá kell jönnöm, hogy ki iránt, mit érzek.
Egy heves mozdulattal, testemet ellökte magától. A lökés hatására hátraestem.
-M-Mit csinálsz?- kezdett bele dadogásába.
-Semmit, miért?- vigyorogtam, mint a tejbe tök.
-Mi az, hogy semmit!?- kiáltott rám. -Akkor biztos, hogy csak beképzeltem, hogy a mellbimbómat szívód, harapdálod, ugye?-
-Igen, beképzeled.- bólogattam.
Hazudtam, pedig jól látta, hogy mi csináltam. Elkapott a vágy, hogy megízleljem élénk rózsaszív bimbóit. Ez ellen nem tudtam mit tenni, a nyelvem magától mozgott.
Újra közeledtem felé, de ismételten eltaszított magától. Megint csak hátraestem, de most fájt kissé. Bevertem a hátamat. Feküdtem a földön, mint egy bálna. Hirtelen ráült a csípőmre, arcán egy hatalmas vigyorral.
-Miért hazudsz? Rossz vagy! Az ilyen rossz fiúkat meg kell, hogy büntessek.- harapott bele ajkába huncutul.
-Mi van?- néztem rá nagy szemekkel.
Közel hajolt arcomhoz, s fürkészni kezdte. Ugyan, így tettem én is. Végignéztem tökéletes arcvonásait. Ajkait az enyémre tapasztotta. Meglepődtem, de nem álltam neki ellen. Megragadtam tarkóját, s úgy vontam közelebb magamhoz. Bátorkodtam átdugni nyelvemet a szájába.
Látszott rajta, hogy nem magától csinálta. Csak megviccelni akart, vagy még jobban megszégyeníteni. De nem jött neki össze. Helyette én hoztam kicsit zavarba, arcán egy pindurka pirosasság jelent meg.
Lihegve engedtem el magamtól, levegő hiány miatt. Hosszan néztünk egymás szemébe. Néztem a gyönyörű fekete szemét, de meg kellett szakítanom a csendet. Nem volt már magánál, mintha kilökődött volna a világból, és csak egy dologra koncentrált, a szememre.
-Miért csináltad ezt?- kérdeztem tőle.
Nem szólt semmit, csak csenden figyelt. Tudtam, hogy most gondolkozik. Ki kell találnia, valami elfogadható hazugságot. Amint sikerrel járt már mondta is.
-Öh, azért, mert így tartotta kedvem.- rántott vállat.
-Biztos?-
-Igen, biztos.- ráztam a fejem.
-Értem, kár.- húztam szét számat.
Felültem, ő legurult a földre rólam. Lábait törökülésbe helyezte. Kínos csend pillanatok alatt, a zene elhallgatott. Nem szóltunk egymáshoz, csak figyeltük a másikat. Így ment, ez perceken keresztül. Addig, míg én ismét meg nem törtem ezt a némaságot.
-Figyelj, felejtsük el!- mosolyogtam rá. -Táncolj inkább.-
Bólintott egyet. Felálltam, ahogy ő is. Elmentem vissza a helyemre leülni. Rendesen kényelembe helyeztem magam, addig ő keresett egy újabb zenét. Nem kellett sok idő, talált egyet. Letette a drága laptopomat, és visszaállt a helyére. Ahogy a zene elkezdődött, úgy kezdte el ringatni a csípőjét. Sorban tüntette el magáról a felesleges szöveteket, ami rajtamaradt. Addig, míg teljesen csupasz nem lett. Ez nem volt több, mint négy perc.
-Még egyet?- kérdeztem.
-Nem, nem kell több. Elég lesz.- kezemet az ülőbútorra helyeztem. -Ülj le.-
-Jó.- bólogatott.
Most kiderítem, hogy tényleg érzek-e valamit iránta, vagy sem. Nem vagyok biztos benne, ezért muszáj újra megcsókolnom.
Szemével keresgélte a ruháit, de nem találta. Annyira belemelegedett a táncba, hogy szanaszét dobálta.
-Most nem kell a boxered.-
Minél előbb túl akarok ezen esni. Ráérne utána is, hogy megkeresse a ruháit. Azok most nem olyan fontosak.
-Jó.- jófiú ként belegyezett, majd leült mellém.
A nadrágjával takarta el csupasz alsó felét, amit megtalál. Szorosan összezárt lábakkal ült mellettem, abban a hitben, hogy érdekel mi van a lába között.

-Hallod, szerintem én felveszem csak, így simán a nadrágom. Nagyon kényelmetlenül érzem magam.- magyarázta.

-De ne vedd fel.- 

-Fel akarom. Fordulj el!- emelte fel a hangját.

-Felveheted, de csak, ha nézhetem.- mosolyogtam.

Hmm, talán mégiscsak érdekel. Hajt a kíváncsiság, hogy megtudjam mekkora neki.

-Na, jó.- felállt.

Próbálta úgy felvenni, hogy ne lássak semmit a péniszéből, de nem sikerült neki. Egy részét láttam, mit ne mondjak hétköznapi mérete van. Én meg már azt hittem, hogy nagyobb lesz, de nem. 

-Milyen pici.- kuncogtam.

-Jaj, fogd be.- arcát temette a kezébe.

-Jó, bocs. Ülj le.- 

Lehuppant mellém, és rám nézett. Én is, így tettem, majd a tortáért nyúltam. Az ölembe helyeztem, mutatóujjammal kivettem belőle egy kis darabot, majd felé nyújtottam. 

-Azt mondtad, hogy együtt kóstoljuk meg.- mosolyogtam, miközben próbáltam az ártatlan fiút adni.

Ha nem kapja be, akkor is megcsókolom. Kerüljön bármibe, megfogom tudni, hogy el e vette az eszemet.

-Tényleg.- szorította össze ajkait.

-Akkor rajta, kapd be!- 

Direkt mondtam azt, hogy kapja be. Szeretném, ha rosszra gondolna, miközben megkóstolja.

-Jó.- nyelt egy hangosat.

Száját kinyitotta, közeledve ujjam felé. Lassan bekapta, leszopogatva a krémet róla. Egy hangosabbat nyeltem, majd hajoltam egyre közelebb hozzá. Már az arcába voltam, de nem láthatta, mivel csukva volt a szeme. Bátorkodtam megcsókolni. Lassan ajkaira hajoltam, nem törődve azzal, hogy szeretné e. Csak cselekedtem. Nem tudtam át nyelvemet, simán húsos ajkát haltam. 

-Mit csinálsz?- lökött el magától.
Teljesen belepirult abba, hogy az ajkaink összeértek.
-Semmi érdekeset.- igazítottam meg pólómat.
-Mi az, hogy semmit? Miért csókoltál meg?-
-Csak, mert úgy tartotta a kedvem. Meg te is megcsókoltál az előbb, szóval kvittek vagyunk.- mosolyogtam.
Nagyon élveztem ezt a rövid pillanatot, azt kívánnám, bár tartana még. Most már biztosra tudom, hogy elvette az eszem. Képes voltam beleszeretni, annak ellenére, hogy még csak tegnap láttam először.. Ha jól tudom, ezt hívják szerelem első látásnak. De mégis, a szívem két fele húz. Szeretném TaeHyung-ot, de magam mellett szeretném tudni, JeongGuk-ot is.
-Hazamentem!- elkezdtem keresgélni a ruháit. 

Hamar meg is találta, gyorsan felöltözött, majd sebesen köszönés nélkül távozott. Nem próbáltam megállítani, hiszen újra kibérelem. Tovább feküdve az ágyamon eszembe jutott, hogy nem adtam neki pénzt.
Bassza meg! Elfelejtettem, miattam bajba kerülhet. Így lehet, hogy ki fogják rúgni, és akkor nem nagyon lesz rá esélyem, hogy ismét találkozzak vele. Azt nem viselném el. Gondolkozz! Ki kell találnod valamit.
Hosszas gondolkozás után, eszembe jutott valami. Egy ötlet, amit a leghülyébb ember is kitud találni.
Holnap korán kelek, és elviszem a munkahelyére a neki járó pénzt. Talán még teszek hozzá egy kisebb összeget, hogy nyalizzak a főnökének. Így több esélyem lesz rá, hogy könnyebben kibéreljem.
A gondolkodás után elmentem fürdeni, bár nem tudom minek, hiszen nem voltam kint. De azért csak elmentem. A csempézett helyiségben ledobtam magamról a ruhákat, majd beálltam a zuhany alá, s megeresztettem a jó meleg vizet. A csempetartóhoz nyúltam, ahonnan elvettem a tusfürdőmet, s bekentem az egész testemet. A zuhanyrózsával leöblítettem a testemen lévő, felesleges habot. Kiszálltam, és elkezdtem törölközni. Mihelyt kész voltam, felvettem a fürdőben lévő kikészített ruhákat, s mentem aludni. Bebújtam az ágyban, s pillanatok alatt elaludtam.

***

Másnap korán keltem, hogy minél előbb elvigyem a pénzt. Hamar készre vágtam magamat, s már otthon sem voltam. Buszra szálltam, majd mentem úgy három-négy megállót. Leszálltam, és az ügynökséghez indultam. A portán elmondtam, hogy kit keresek, és miért. Az aranyos nénike, felvezetett a főnök irodájába. Bekopogott, mikor megkaptuk a jelet beküldött. 

-Hello!- álltam meg az ajtóban.

-Üdvözlöm!- állt fel ő is. 

-Bocsánat a zavarásért, de önt keresem abban az ügyben, hogy tegnap elfelejtettem odaadni, Jeon JeongGuk a pénzt.- hajoltam meg. -Így úgy döntöttem, hogy elhozom ma reggel.- elkezdtem kotorászni a zsebemben. 

-Oh, semmi gond.- mosolygott. -Jöjjön, üljön le.- mutatott az előtte lévő székre.

-Rendben.- kivettem a tárcám, majd leültem a székre. -Tessék.- tettem a pénzt elé. 

-Köszönöm.- elvettem, s számolgatni kezdte. 

Ki idő múltán, meglepetten nézett rám. Jól tudtam, hogy miért. Túl sok volt, amit adtam. 

-Ez...- mutatta felém a pénzt. -Több, mint amit adnia kéne.- 

-Mi? Ja, igen.- 

-Miért adott többet?- kérdezte, érdeklődően. 

-Azért, mert szeretném ma is kibérelni a srácot.- 

-Értem. De ez, akkor is több, mint amit kellene adnia.-

-Tudom, de tartsa csak meg. Ez olyan biztosítás féleség.- mosolyogtam. -Akkor, ha nem gond ma is eltudnák küldeni akkor, amikor tegnap?- álltam fel. 

-Persze.- bólintott.

-De, ha most nem bánja, én távoznék.- hajoltam meg, majd elindultam ki.

Boldogan, ám kicsit aggódva mentem ki a hatalmas épületből. Boldog voltam, mert újra jön, de aggódtam is, mert gondoltam, hogy dühös lesz. De nem érdekelt, így legalább tudtam, hogy jönni fog. A buszon hazafelé nyomorkodtam, de nehézkesen kibírtam. Hazaérve ledobtam magam a kanapéra és gondolkozni kezdtem azon, hogy mit csináljak.
Vasárnap van, mit kellene csinálnom? Úgy utálom, mert tudom, hogy másnap munkába kell mennem, de nincs kedvem hozzá. Inkább egész nap csak itthon lustálkodnék, ha lehetne.
Hosszas gondolkozás után eszembe jutott, hogy áthívom V-t. Reménykedve abban, hogy szakít rám időt, s átjön. Zsebemből kivéve a telefont, már ki is kerestem a telefonnévjegye közül. Rányomtam a hívás gombra, fülemhez téve a telefont. Vártam, hogy felvegye, mikor harmadik csengésre megtette.
-Szia! Van kedved átjönni?- szóltam bele a telefonba.
-Szia.- nyögte bele a készülékbe. -Megörültél? Még korán reggel van.- nyöszörögte tovább.
-Tudom, de mindig csak HyunAh-val vagy. A barátaidra szinte már időd sincs. Jelenleg olyanok vagyunk neked, mint egy felesleges eldobható papírzsebkendő. Pedig mi mindig melletted voltunk, de most mégis elhanyagolsz minket egy csaj miatt. Tisztában vagyok azzal, hogy lassan a feleséged lesz, de ettől függetlenül minket nem kellene elhanyagolnod.- tettem volna karba a kezem, de a telefon miatt nem tudtam.
-Ahj, muszáj most?-
-Nem, később is jöhetsz.- ráztam a fejemet, de nem tudom miért, hiszem úgysem láthatja. 

-Oké, de most leteszem, mert úgy érzem magam, mint akin végigment volna egy elefánt.-
-Rendben, szia.- búcsúztam el tőle.
-Egy-két óra és ott vagyok. Szia.- még szólt utoljára bele e a telefonba, majd kinyomta.
A telefont visszahelyeztem a zsebembe, majd bementem a szobába, ahol elkezdtem összepakolni. Elhúztam a függönyt, megigazítottam az ágyat, az elől lévő ruhákat visszatettem a szekrénybe, felporszívóztam, kivittem a szennyes ruhát, majd átöltöztem valami normálisabb ruhába. A nappaliban megigazítottam még pár dolgot és kész voltam.
-Akkor most elmegyek és veszek valami kaját, mire jön.- most úgy viselkedem, mint egy középiskolás szűz tini.
Az ajtóhoz siettem, ahol magamra húztam a nemrég vett, új cipőmet. Még levettem a fogason lógó fekete bőrdzsekit, s már a bolt felé vezető úton voltam. Sokat gondolkoztam, mialatt a bevásárlóközpont felé sétáltam.
Nagyon várom, hogy átjöjjön. Mégis JeongGuk-ot szeretem, azt hiszem. Miért nem tudok kiigazodni a saját szívemben, ami a mellkasomban dobog? Annyira nehéz a szerelem... Beleszerettem JeongGuk-ba, mégis magam mellett szeretném tartani Taehyung-ot is. Mondhatnám úgy is, hogy nagyravágyó vagyok.
A gondolatomba merengve, egyszer csak azt vettem észre, hogy már a bevásárlóközpont előtt álltam. Onnan elmentem bevásárlókocsiért, odaérve egy százast dugtam bele, hogy használatba tudjam helyezni. Az épületbe toltam, s az édességek felé mentem először. A hosszú polcokon végignézve, száz meg száz fajta csokoládé, gumicukor, nyalóka, és kekszek voltak. Csodálkozva bámultam őket, mint gyerek a fagylaltot. Próbálkoztam döntést hozni, hogy melyiket is válasszam, de nem sok sikerrel. Többször is végigjártam az egészet, de csak nem tudtam választani és már jó tizenöt perce abban a sorban voltam. Az eladók, már gyanúsan figyelték minden egyes mozdulatomat. Pedig nem csináltam semmit. Végül úgy döntöttem, hogy csukott szemmel választok párat. Lehunytam pilláimat, s elindultam kezemet végig húzva rajtuk. Egy hirtelen mozdulattal megragadtam egyet. Kinyitottam, és megnézem mit fogtam meg. Egy Milka táblás csoki volt, extra csokis ízesítésben. Jobban megnézve a sor, amit választottam csak Milkával volt tele. Ez megcsináltam még négyszer. Az eladók eközben biztos, hogy hülyének néztek, de nem nagyon foglalkoztatott. A csukott szemes édességek, ezek lettek; Haribo Tutt-Frutti ízben, ebből kettőt fogtam meg véletlenül, egy Toffifee, egy Boci fekete ribizli ízben, egy dobozos Oreo, és ismét egy Milka. Ennek viszont örültem, mert szilvás ízű volt. Nagy kedvence V-nek.
Nem tudom, hogy hogyan tudja megenni, ezt a szart szilvás ízesítést. Semmi jó nincs benne, a szilva nagyon elnyomja a csoki ízét, de csak én szerintem. Mindenki azt mondja, hogy milyen finom. Pedig ez nem, így van. Nem vagyok válogatós, de azért, ezt még pénzért sem enném meg. akármennyit is fizetnének. A gyomrom nem tudná megemészteni.
A következő utam az alkoholos italokhoz vezetett. Ott is nehezen döntöttem, de végül kiválasztottam egy Absolut Vanília Vodkát. Ezután még vettem chispet. Majd egészséges kaját is vettem. Pár almát, két banánt, egy kínai kelt, kenyeret, zsemléket, tejet, és felvágottat. A pénztár felé vettem az utamat, ahol felpakoltam a futószalagra. A fiatal hölgy kedvesen mosolygott, miközben ütötte be a Vodkát.
Nem vagyok az ivós fajta, de megtehetem most. Egyszer élünk. De nem fogok sokat inni, józannak kell maradnom az estére.
Kifizettem a cuccokat, majd belepakoltam a szatyrokba, amit az előbb vettem. Hazafelé indultam, s ismét a gondolataimba merültem. Megszűnt körülöttem a világ. Elveszett az idő, s a tér. Csak magam voltam és a gondolatim. Így tartottam hazafelé addig, míg nekem nem jött valaki. Az ütközés hatására hátraestem, a szatyrokat elengedve. A két szatyor kiborult, miközben reménykedtem abban, hogy nem tört össze az ital. A fejemet fogva néztem fel az emberre, aki nekem jött. Egy nálam pár centivel magasabb, fiú volt. Barna szem, szőke felnyírt haj, ami már szintem majdnem fehér volt. Aggódóan nyújtotta felém kezét.
-Sajnálom! Jól vagy?- nézett rá.
Megfogtam nagy, ám erős kezét, s felhúzott. Felállva leporoltam a nadrágom hátsórészét, majd szemébe néztem. Ahogy szemeibe néztem, tisztán kivehető volt a magasságkülönbség. Nem zavart, csak csodálkoztam, hogy ilyen nagyra nőtt. Olyan, mint egy felhőkarcoló.
-Semmi gond.- ráztam fejemet. -Persze, jó vagyok. Nem kell aggódnod.- legyintettem kezemmel egyet.
Eszembe jutott, hogy meg kellene néztem, nem e tört el a szeszes ital üvege. A szatyrokhoz léptem, s kotorászni kezdtem az egyikbe. Amikor megtaláltam az üveget, nagy levegőt vettem, amit aztán kifújtam, kezemet mellkasomra téve. Nagy szerencsém volt, nem tört el.
-Tényleg nagyon sajnálom. Nem akartam.- aggódott tovább.
Már az előbb mondtam neki, hogy semmi gond, de úgy látszik nem érti, hogy jól vagyok. Alapból nem kellett volna bocsánatot kérnie, hiszen én kalandoztam el, s nem ő. Ha nem gondolkoztam volna, akkor nem mentem volna neki, s nem estem volna el. De én gondolkoztam.
-Mondtam, hogy semmi gond. Nem tört el a pia, és nekem sincs semmi bajom. Szóval felejtsük el, hogy megtörtént, ez az ütközés.- mondtam el még egyszer, hogy hátha most már megérti.
Megfogtam a szatyrok füleit, és felálltam. Elindultam, de hirtelen kikapta a kezemből mindkét szatyrot.
-Kárpótollak. Elviszem neked haza őket.- mondta, miközben elindult egyenesen arra, amerre én tartottam.
Továbbra is mondogattam neki, hogy nem kell, de nem értett a szóból. Végül nehezen beletörődtem, rájöttem hogy nagyon makacs. Inkább engedtem hazavinni neki, mert tudtam hiába vitatkozok vele, úgysem nyerhetek. Az úton hozzám megtudtam, hogy Kim NamJoon-nak hívják, 22 éves, nemrég költözött vissza, és jelenleg irodai dolgozó, ahogy én is. A kinézetéből azt gondoltam, hogy idősebb, mint én, de tévedtem. Én is bemutatkoztam neki, majd beszélgettük erről-arról. Talán úgy húsz perc séta után a ház elé értünk.
Talán fel kellene hívnom magamhoz? Mert végül is megérdemelne egy pohár italt. Nem alkoholosat, hanem vizet. Basszus vizet nem adhatok neki, mert még a végén irigynek tart. Azt meg nem szeretném. Ja, tényleg! Van a hűtőben üdítőital is. Hogy felejthettem el?
-Bejössz?- mutattam a házra. -Megkínállak valamivel.- mosolyogtam aranyosan.
-Persze.- bólintott egy kisebbet.
Én is, ezt tettem, majd a zsebembe nyúltam a kulcsokért. Kivéve az ajtóhoz tettem, s a kulcslyukba tettem. Elfordítottam, kinyitottam az ajtót, őt engedve előre. Bement, ahogy én is. Becsuktam magunk mögött az ajtót. Automatikusan a konyhába vettem az irányt, ő követett.
-Tedd csak le oda.- mutattam az ebédlőasztalra.
-Oké.- mondta, egy hatalmas nagy mosollyal arcán.
-Köszönöm.- hajoltam meg.
-Nem kell megköszönnöd semmit.- legyintett.
A hűtőhöz mentem, kivéve belőle az üdítőitalt, ami Cola Cola volt. Letettem a pultra, majd levettem egy szebb üvegpoharat a szekrényből. Letettem, megfogtam a colat, letekertem a kupakját, s önteni kezdtem a pohárba. Amikor megtelt visszazártam, és a helyére tettem. Megfogtam az ivótárgyat, majd odavittem hozzá.
-Tessék.- nyújtottam oda.
-Köszi.- vette el tőle.
-Gyere, ülj le egy kicsit.- csaltam magam után a nappaliba, ahol leültettem a kanapéra.
Nekiálltunk beszélgetni nem fontos dolgokról, csak arról, hogy van e barátnő, kedvenc könyv, zenei stílus, példakép. Szóval ehhez hasonlók, olyan mindennapi dolgokról. Egészen addig, míg meg nem kérdezte, hogy kit várok, hiszem annyiféle édességet vásároltam. Meg hát hogy ott van a pia. Ekkor jutott eszembe, hogy TaeHyung nemsokára itt van.
-Öh, nem.- ráztam fejemet.
Gyorsan ki kell innen küldenem valahogy szépen, nem szeretném, ha találkozna V-vel. Ő csak az enyém. Aish! Már megint kezdtem, nem tudok két ember között dönteni érzelmileg. Túlságosan is telhetetlen vagyok.
-Nem kellene már menned? Mármint nem kiakarlak dobni, csak mentél valahová, amikor neked mentem, nem?-
-Áh, nem. Én is boltba mentem, hogy veszek chipset, de ráérek.- simított tarkójára.
Ne csináld! Most itt akarsz maradni? Kellett nekem felhívnom, én hülye. Csak simán le kellett volna ráznom vagy valami. De nem, én felhívtam. Ezt magamnak köszönhetem.
-Értem, de biztos nem akarsz boltba menni?- kérdeztem újra.
-Nem.- válaszolta határozottan.
-Oké.- vettem egy nagy levegőt.
De mikor, ezt megtettem valaki a nevemen szólítgatott. A hang egyre jobban közeledett. Jól tudtam, hogy ki a hang gazdája, ezért megrémültem. NamJoon, is a hang irányába nézett, így biztos volt, hogy meglátja. A hang gazdája belépett a szobába, egyenesen rám nézve, majd a mellettem ülő felhőkarcolóra. Szája tátva maradt, szeme kitágult, s csöndben bámulta a szöszit.
-Baj van?- törtem meg a csendet.
-Te mit keresel itt?- nem válaszolt kérdésemre, helyette inkább ő tett fel egyet.
Ezt kitől kérdezte? Nem hiszem, hogy tőlem, mert én hívtam át. Akkor csak NamJoon-tól kérdezhette, de tőle miért? Ne mond, hogy ismerik egymást.
-Segítettem SeokJin-nek.- mutatott rám.
-Aha, értem. Örülök, hogy újra látlak.- jött oda hozzánk, s leült a velünk szemben lévő fotelre.
-Én is örülök.- bólintott.
Szóval mégis csak ismerik egymást. De, ha TaeHyung ismeri, akkor én, miért nem? Minden egyes barátját ismerek, de őt nem.
-Hány éve annak, hogy utoljára láttalak, Rap Monster?- nézett rá összeszorított szemekkel.
-Kerek hat éve.- mondta összeszorított ajkakkal. -Rengeteget változtál. Sokkal férfiasabb lettél, mint ami azelőtt voltál. Kis nyeszlett voltál, közben mégis aranyos.- nevetett fel.
Ő is gyerekkori barát, mint én.., de akkor sem ismerem. Meg hát velem töltötte a legtöbb időt, nem pedig, ezzel a sráccal.
-Hát igen.- rántott vállat. -Te se keveset változtál. Sokkal magasabb, és izmosabb lettél.- mondta, immár ő is nevetve.
Furcsán néztem mindkettőjükre, hogy mi, ez a hirtelen hangulatváltozás. Majd megszakadtak a nevetéstől, de nem értettem, hogy miért. Nem mondott egyikük sem olyant, ami miatt nevetni lehetett volna.
-Ismeritek egymást?- néztem mind a kettőjükre.
-Persze, hogy ne ismernénk.- mondták szinte egyszerre.
-Honnan?- tettem fel egy újabb kérdést.
Erre nem válaszolt az egyik sem, csak egymásra néztek. Nagyot nyelve fordultak felém. Fürkészni kezdtem arcukat, hátha felvélek valamit fedezve rajtuk. Sokáig csak néztem őket szótlanul, ahogy ők is engem.
-Nem mondtam?- kérdezte, szinte alig hallhatóan.
Valami baj van, érzem. Soha sem volt még ilyen halk, mindig kiereszti a hangját, legyen bármi, ő soha nem halkít magán. Olyan, mint egy rádió, aminek elromlott a hangosítója.
-Nem, nem mondtad még.- ráztam a fejem.
-Hát arról van szó, hogy...- nyelt egyet. -Régen együtt voltam vele.- mutatott a felhőkarcolóra.
Egy pillanatra a szívverésem is kihagyott, mikor meghallottam azt a szót, hogy együtt voltak. Felháborodtam, de közben mégis nyugodt voltam. Annyira nem zavart, mégsem tudtam elfogadni a tényt, hogy jártak. Én nem kaptam meg, de ő igen.
 Lehet lett volna esélyem, ha előbb cselekedek, és nem várok ölbe tett kezekkel. De én basztam lépni. Így el kell fogadnom a tényt, hogy volt valaki olyanja, akinek ugyan az a neme. Csak tudnám, hogy miért nem beszélt nekem erről? Mindent elmondott nekem, de pont, ezt nem. Megértettem volna. Jó tudom, hogy nehéz erről beszélni, hiszen én sem vallottam neki szerelmet. De elmondhatta volna. Ez kicsit fáj.
-Értem.-
-De az már régen volt. Mondatni egy kaland volt, mert ez a szerencsétlen egyszerűen felszívódott.- mosolygott ismét jókedvűen.
-Ja, jó.- rántottam vállat.
Feldühít az, ahogy így beszél, arról hogy együtt voltak. Féltékeny vagyok, de nagyon. Le kellene nyugodnom, de nem nagyon tudok. Talán, ha iszok egy kisit sikerülni fog. Vagyis reménykedem abban.
-Hé! Tényleg vettem édességet, és alkoholos italt.- mondtam. -NamJoon, pedig segített elhozni, mert nekem jött az utcán, és eleste.- magyaráztam. -Iszunk?- tértem a lényegre.
-Aha.- villantották fehért fogaikat.
-Oké, akkor mindjárt itt vagyok.-
Feltápászkodtam a kanapéról, majd a konyhába vettem az irányt, ahol kipakoltam, Először az egészséges kajákat. Betettem őket a hűtőszekrénybe. A másik szatyorból nem pakoltam ki, csak az italt vettem ki. Letettem az asztalra, s előkerestem három darab Vodkás poharat. Egy kicsit porosak voltak, ezért elöblítettem őket, majd eltöröltem őket. Megfogva minden visszamentem a nappaliba, lepakolva a kis üvegasztalra. A zacskóból kivettem mindent, majd az asztalra helyeztem őket. A Vodka tetejét leszedtem, s mindegyik pohárba öntöttem. Visszatettem a tetejét, majd odanyújtottam mindegyikőjüknek az italt.
-Tessék!- elvették.
-Köszi.- köszönték meg mind a ketten.
-Szívesen.- elvettem a sajátomat.
Koccintottunk, majd lehúztuk az elsőt. Eközben V, elkezdett kutakodni a szatyorban. Kis idő múltán szillogószemeit rám vetette, s szó szerint a nyakamba ugrott. A szívem egy kicsit vert csak gyorsabban, mint általában. Nagyokat nyelve próbálkoztam eltolni magamtól, ami sikerült. NamJoon, csak hangosan nevetett rajtuk.
Hát igen, ez TaeHyung. Ő mindig is, így viselkedett... Csak arra lennék nagyon kíváncsi, hogy miért lépett le NamJoon vagy, ahogy V hívta, Rap Monster. Talán elege lett belőle, a viselkedése miatt? Eltudom képzelni, hogy ezért...
Már hárommal megivott mindegyikünk, de a legfiatalabbon kívül mindeni józan. Nevetve vág mindenféle fura fejeket, miközben rappelni próbál. De nem megy neki. Így inkább abbahagyta, s ette tovább az édességeket, amit vettem. Ugyan így tett Rap Monster is. Közben beszélgettük is, de felesleges dolgokról.
A nap további részében elfogyasztottuk, amit vettem édességet, és megittuk az alkoholos italt. Rendesen berúgtuk, pedig mielőtt elindultam a boltba megmondtam, hogy kis mértékkel iszok, de nem. Az ivászat során kicsit lenyugodott a szívem, s kezdtem elfogadni a tényt, hogy egy srác már megkaparintotta helyettem régebben. Már nem 'fáj'. A pia hatására nem tudom mikor, de elaludtunk a nappaliban.

I wait you every night~ 4. fejezet - Így tartotta kedvem

Sziasztok! Erre a részre nagyon odafigyeltem, mivel Mayu, adott jó pár tippet, hogy mire figyeljek oda, ha írok. Hát nem tudom, hogy ment-e, de remélem igen. Még egyszer nagyon szépen köszönöm, Mayu! Nagyon reménykedem benne, hogy az előző 3 fejezethez képest ez jobb lett. Szóval, ha van 1-2 percetek, akkor írjátok le a véleményeteket. ^^
Jó olvasást! :)

Jungkook Pov.

Másnap, mikor felkeltem, mentem dolgozni. Úgy, ahogy szoktam. Minden jól alakult egészen addig, míg a főnök YiXing, el nem mondta, hogy ki lesz a mai ügyfelem. Szó szerint, majd összeestem. Sohasem gondoltam volna, hogy ismét látni fogom azt, aki tegnap hatalmas örömmel szaglászta az alsóneműmet.
Nagy sóhajjal mentem haza, készülődni az estére. Gondoltam, hogy várni fog valami furcsasággal. Bármi is lesz, nekem azt végre kell hajtanom.
A ruhásszekrényem elé állva gondolkozni kezdtem, azon, hogy mit vegyek fel. A rengeteg ruhaközé vetettem magam. Majd pár perc elteltével, sikeresen kiválasztottam egy öltözetet. Fekete cuccok mellett döntöttem, póló, bőrnadrág, és egy bőrdzseki. Elmentem tusolni, majd a fürdés végeztével ezeket húztam magamra. Így indultam el SeokJin-hez, a jelenlegi ügyfelemhez, aki mára bérelt ki.
Odaérve a házához, csengetni kezdtem, de hiába. Senki nem jött ki. Bátorkodtam lenyomni a kilincset, szerencsémre nyitva volt. Bementem az ajtón, halkan becsukva azt, hogy véletlenül se keltsek zajt. Első utam a nappaliba vezetett, mert az pont a bejárattal szemben volt. Amint beléptem a szobába megláttam Jin-t, békésen szunyókált, miközben a tv ment.
Na szép! Eljöttem, hogy szórakoztassam, de ez meg itt alszik nekem. Most mit csináljak? Nem mehetek vissza, mert akkor pénzt sem kapok, sőt elmegy egy estém is.
Ekkor szemem kiszúrt egy távirányítót. Az egyik polcon díszelgett, messze a tulajdonosától.
Talán, ha átkapcsolnám egy zenecsatornára, majd azt felhangosítanám, akkor felkelne? Egy próbát megér.
Odamentem a távirányítóért, majd visszasétáltam, oda ahol eredetileg álltam. Elkezdtem keresni egy zeneadót. Találtam is egyet, amin valamiféle rock zene ment. A készüléken megkerestem a hangosító gombot, majd azzal kezdtem el felhangosítani. Mihelyt ezzel kész voltam, ledobtam mellé, de óvatosan, nehogy leesen. Vártam, hogy ébredjen fel.
Ha nem ébred fel, nekifutásból fogok ráugrani. Azt legalább meg fogja érezni, és felkel.
A türelmem egyre jobban fogyott. Már felkészültem arra, hogy ugrok, de ekkor elkezdett ébredezni. Szempilláit rebegtette, nyöszörgött, miközben kelt fel.

-Ah, mi ez a szar?- nyöszörgött. 

-Szerinted mi?- szóltam neki, hátha észreveszi, hogy itt állok mellette. Hiába kérdeztem, nem válaszolt, csak az után, hogy kitisztult a szeme látása. A haja össze-vissza áll, nadrágja elvan csúszva kicsit a lábán. Úgy néz ki, mint aki átbulizta volna a nappalt. Hirtelen felpattan mellém.

-Mióta vagy itt?- tette fel a kérdését. 

-Nem régóta. De neked is szia.- intettem neki. 

-Oh, tényleg. Bocsánat! Szia.-

-Engem kértél, ugye? Esetleg megint elcserélés volt?- vontam fel szemöldökömet, pedig tudom, hogy engem kért.

-Igen, téged kértelek.-

-Miért?- 

-Csak úgy. Tettszett a táncod. Profinak tűntél! Gondoltam, hogy te jó leszel.- magyarázta, közbe-közbe, hol egyszer a falat, hol egyszer engem néz.

-Hát jó.- rántottam vállat.

-Lehetne egy kérésem?- tett fel egy kérdést.

Gondolom, hogy most fogja elmondani, hogy készült valamivel. Már előre félek attól, hogy mit kell megtennem érte. Amilyen beteg kinézete volt tegnap, amikor az alsómat szagolta, simán eltudom képzelni, hogy most is valami hasonló lesz. Csak itt én fogom csinálni.

-Aha, mondjad.- lökte előre fejemet. 

-Öh.., van egy tortám. Én sütöttem, felhasználnád a táncodhoz?- tért egyből a lényegre. 

Meglepődtem a hallottak alapján, de mégis rábólintottam. Nem tudom, hogy miért. Jó ötletnek tartom, hogy felhasználjuk. Még, akkor is, ha beteg ötletnek tűnik.

-Na, és finom?- kérdeztem tőle, miközben leültem mellé. 

-Nem tudom, nem kóstoltam.- rántott vállat.

Mi az, hogy nem tudja? Meg sem kóstolta miközben csinálta az édességet? Hát, hogy süt?

-Nem baj, akkor, majd mi ketten megkóstoljuk.- haraptam bele alsó ajkamba, de csak a hangulat kedvéért.

-Oké.- vigyorgott. -Mindjárt jövök.- felállt, és távozott a helyiségből.

Csendben ültem, vártam, hogy visszajöjjön. Addig tekintetem feltérképezte a nappali minden szegletét. A földtől, a plafonig. Jó pár képet látok róla, és a tegnapi ügyfelemről, Kim TaeHyung-ról. Szinte csak róla vannak képek kint, lányokról egyáltalán nincs. 

Meleg lenne? Van benne valami, hiszen engem kért, és nem egy nőt. Pedig simán kérhetett volna azt.

Pár röpke perc után megérkezett, letéve az asztalra az általa készített tortát. Mikor megláttam, csodálkozva néztem. Nagyon szép, jó forma, rendesen felvitt hab, jól elrendezett eprek. Egyszóval tökéletes. Visszaült a helyére.

-De szép!- tátottam el számat. -Kár lenne megenni egy, ilyen tortát.- eresztettem le ajkaimat, bár nem azért, mert nem szerettem volna semmit sem csinálni vele, de túl szép volt, ahhoz, hogy megegyük. 

-Igaz, de én meg akarom.- dőlt hátra, a kényelmes kanapén.

-Tudom. Na, akkor csapjunk a lovak közé.- felálltam. -Tudsz valami zenét kapcsolni?- 

-Aha, milyen kell?-

-Mindegy, de valami ritmusos legyen.- vettem le magamról a cipőt.

Ismét eltűnt, nem szólt semmit, csak távozott. Ott maradtam egyedül, a hatalmas nappaliban. Szemem megint feltérképezte a helyet. Ismételten a képeken ragadt meg, de, hogy miért azt nem tudom. Ahogy belemerültem a fotók nézegetésébe, észre sem vettem, hogy ismét egy levegőt szívok vele.

Visszajöve leült a helyére, s keresgetni kezdett. Hamar talált egyet, olyant, ami mindegyikünknek jó.

Szeretem ezt a számot, olyan jól lehet rá mozgatni a csípőmet. Egy kicsit felkeltette az érdeklődésemet, ez a bizonyos torta. Miket lehetne vele csinálni. Ne, ne gondolj rosszra Kookie! Te heteró vagy, nem pedig meleg. Térj vissza a valóságba!

-Ez tökéletes.- ezer wattos mosolyt villantottam felé.

Megragadtam a hófehér pólóját, felhúzva magamhoz. Huncutul elvigyorodom, majd kezét megfogva húzom arrébb a berendezéstől. Közel hajolok érzékeny nyakához, rálehelve forró leheletem. Teste megremegett, miközben kezét még mindig fogtam.

-Mit csinálsz?- meredt rám nagy szemeivel. 

-Azt, amire kértél.- rántottam meg vállamat. -Bármit csinálhatok, ugye?- húztam fel kérdően szemöldökömet. 

Hallottam egy nagy nyelést, majd egy kisebb bólintást láttam. Megnyaltam ajkaimat, s beleharaptam.

Hm, mit kellene csinálnom? Azt mondta, bármit lehet. Talán, szórakozhatnék vele egy picit. Az ujjam köré fogom csavarni, utána eltaszítom magamtól. Nem vagyok gonosz, de jól elszórakoznék vele. 

Kezét lassan becsúsztattam pólóm alá, amit aztán elkezdtem fel-le húzni rajta. Érezve azt, ahogyan keze végigsiklik érzékeny, ám puha bőrömön. Valahogy ennek hatására, nadrágom egyre szűkebb lesz odalent. Nagyot nyelve folytattam a hasfalam simogatását, másnak a kezével. De nem sokáig kellett, mozgatni kezdte ő a karját magától. Ezáltal, halk sóhajok hagyták el számat.

Aish! Ne már, hogy ennyitől elkezdtem felizgulni. Még sosem történt ilyesmi, akkor most, miért? Annyira szégyenlem magam, de most nem hagyhatom félbe a dolgot. Gondolj a pénzre.

Megragadtam csuklóját, majd kihúztam pólóm alól. Elkezdtem visszahúzni az ülőbútor felé, lelökve őt arra. A bőrdzsekim lekaptam magamról, eldobva a szoba egyik sarkába. Ölébe másztam, s ráültem két combjára. Karjaimmal átkaroltam nyakát. 

-Mit szeretnék, mit csináljak?- döntöttem oldalra a fejem.

-Mindegy.- rántott vállat, miközben próbált úgy csinálni, mint akit nem érdekelne.

Ah, most, miért kell úgy tennie, mint aki nem érdekelne? Pedig pontosan tudom, hogy vágyik rám. Lehet nagyképűen hangzik, de simán ki lehet abból olvasni, ahogy rám néz. Szinte már a tekintetével, képes lenne leteperni, de mégis türtőzteti magát.

Vállat rántottam úgy, ahogy ő is az előbb. Kicsit feljebb emelkedtem, és előre hátra kezdtem el mozgatni, törékeny csípőmet. Ezt tettem kb. egy percig, mert már untam. Két kezemmel, a ruhadarabja alá nyúltam. Vörös lett abban a pillanatban, mikor, ezt megtettem. Próbálja kihúzni, kiszedni onnan a végtagomat, de nem sok sikerrel.

Tudom, hogy nem kellene, ilyent tennem, de élvezem.

-Ya, vedd ki!- szólt rám. 

-Miért? Nem tetszik?- döntöttem oldalra a fejem. -Te mondtad, hogy bármit csinálhatok.- 

-De nem ilyent! Én a tortára gondoltam.-

Nagyon sóhajtva leszálltam róla, majd levettem a felsőtestemet borító szövetet. Eldobtam mögém. 

-Hogy neked mennyi kurva bajod van.- ráztam a fejemet.

A torta felé fordultam. Belenyúltam, majd kiveszek belőle egy darabot. Felé nyújtottam, hogy nézze meg, mit tettem a mesterművével. Egy lendületes mozdulattal hasamra nyomtam, elkezdtem rajta elkenni. Vigyor ült ki az arcára, ami arra utalt, hogy valami perverzre gondolt.

Most jól fogok szórakozni. Kutyaként fogok vele bánni, egészen addig, míg itt vagyok. Ő mondta, hogy bármit megtehetek. Szóval jobb, ha nem panaszkodik. Büntetés lesz, ha mégis..

-Nyald le!- parancsoltam rá, elvéve kezemet hasfalamról.

-Rendben.- végignézett hasamon, amit tejszínhab, és tortalap díszített.

Felemelkedett a bútorról, s letérdelt elém. Vett egy nagy levegőt, majd kezeit derekamra tapasztotta. Még egyszer utoljára feltekintett rám, majd a tortának szentelt minden egyes másodpercet. Óvatosan nyalta végig. Miközben éreztem, ahogyan nyelve nekinyomódik a hasamnak. Ez egyszerre volt jó érzés, és zavarba ejtő. 

Úgy volt, hogy én alázom meg, de erre ő meg zavarba ejt. Egyáltalán meg, mitől vagyok zavarban? Eddig még sosem voltam, akkor sem, mikor teljesen meztelenül táncoltam úgy, hogy nem takartam el magam ott sem. Az kivételes eset volt, de csak azért, mert akkor egy lány nagyon szerette volna, ha meztelenül táncolok neki. Így rengeteg lóvét perkált, Lay-nek, vagyis a főnökömnek. 

Kicsit jobban felemelkedett, hogy feljebb is tökéletesen tisztára tudja nyalni. Csípőmet erősebben fogta, nem akart engedni úgy tűnt. Ahogy nyelve bemegy a kisebb résekbe, ami a kockáim kezdeménye, megremegek. Egyre feljebb és feljebb haladott, addig, míg elért mellkasomig. Ott letelepedett, és bal mellbimbómra koncentrált. Azt kezdte el szívogatni. 

-M-Mit csinálsz?- löktem el magamtól. 

-Semmit, miért?- vigyorgott.

-Mi az, hogy semmit!?- kiáltottam rá. -Akkor biztos, hogy csak beképzeltem, hogy a mellbimbómat szívód, harapdálod, ugye?- 

-Igen, beképzeled.- bólogatott. 

Hát nem hiszem el! Szembe hazudik, mikor láttam, és éreztem, ahogy megharapja. Komolyan ez a férfi...

Újra közeledett a testem felé, amit nem hagytam neki. Ellöktem magamtól újra, aminek hatására hátravágódott a földre. Egy vigyor kerekedett arcomra, egy hirtelen jó, ám buta ötlet miatt. Fogtam magam, és ráültem csípőjére. 

-Miért hazudsz? Rossz vagy! Az ilyen rossz fiúkat meg kell, hogy büntessek.- haraptam bele ajkamba. 

-Mi van?- nézett rám nagy szemekkel.

Egy nagyobb levegőt vettem, közel hajoltam arcához, s nézni kezdtem. Nem sokáig, egy határozott mozdulattal párnáira tapadtam. Nagy szemekkel nézett, míg aztán kezével megfogta tarkómat, s úgy vont magához közelebb. 

Tisztában vagyok vele, hogy nem helyes az, amit teszek most, de szeretném, ha ő is zavarba jönne. De mint látom, ez sem jött össze. Lehet zavarba ejteni egyáltalán őt? A az a feltételezésem igaz, hogy meleg, hisz most is csókol. 

Lihegve engedett el magától, a levegőhiány miatt. Hosszadalmasan néztünk egymás szemébe. Elveszni készültem sötétbarna szemeiben, mikor ezt megállította. 

-Miért csináltad ezt?- vont kérdőre. 

Na, most mit mondjak, miért csináltam? Mondjam el, hogy azért, mert zavarba akartam hozni. Nem az nem jó. Találj ki valamit Kook.

-Öh, azért, mert így tartotta kedvem.- rántottam vállat. 

-Biztos?-

-Igen, biztos.- ráztam a fejem. 

-Értem, kár.- húzta szét száját. 

Felült, így le kellett szállnom róla. Oldalra gurultam a földön, majd törökülésbe ültem. Csend lett pillanatok alatt, a zene elhallgatott. Mi sem szóltunk egymáshoz, csak figyeltük a másikat. Így ment ez három-négy percig, míg Jin meg nem törte a csendet. 

-Figyelj, felejtsük el!- mosolygott rá. -Táncolj inkább.- mutatott rám. 

Bólintottam egyet, és felálltam, ahogy ő is. SeokJin elment vissza a kanapéhoz leülni, addig én kerestem a laptopját másik zenét. Hamar találtam is egyet, amit aztán el is indítottam. Visszaálltam a helyemre, majd ahogy a zene pörgött, úgy ringattam a csípőmet. Sorban eltüntettem magamról azt a felesleges maradék ruhát, ami még rajtam volt. Addig, míg teljesen csupasz nem lettem. Ez lement a négy perc alatt. 

-Még egyet?- kérdeztem. 

-Nem, nem kell több. Elég lesz.- kezét a bútorra helyezte. -Ülj le.- 

-Jó.- bólogattam. 

Vajon mit akarhat? Ja, de előbb fel kellene venni egy alsót. De hova dobtam?

Elkezdtem körülnézni a szobába, de hiába. Nem találtam a szememmel. 

-Most nem kell a boxered.- 

Miért ne kellene? Ne mond, hogy valami olyant akar, az nincs megengedve. Csak táncolhatok. Semmi mást nem csinálhatok. 

-Jó.- mégis csak beleegyeztem, s leültem mellé. 

Takartam a nadrágommal csupasz alsó felemet, ahogy szoktam. Szorosan összezárta a lábaimat, így még kisebb az esély, hogy meglássa. 

-Hallod, szerintem én felveszem csak, így simán a nadrágom. Nagyon kényelmetlenül érzem magam.- magyaráztam neki. 

-De ne vedd fel.- 

-Fel akarom. Fordulj el!- emeltem fel a hangom, hogy értse meg. 

-Felveheted, de csak, ah nézhetem.- mosolygott, azokkal a szép fehér fogakkal.

Nemár! Most lássa meg a péniszem, ami nem is olyan nagy? Tök csiki lenne, de így meg kényelmetlen.

-Na, jó.- felálltam. 

Próbáltam úgy felvenni, hogy ne lássa meg. Fél oldalvást, először csak az egyik lábam, majd a másik, de, így is egy részét meglátta. Nagyon nézte, főleg ott. Ebből is látszik, hogy meleg. Nem bírta volna ki, hogy ne szóljon be. 

-Milyen pici.- kuncogott. 

-Jaj, fogd be.- tettem arcom elé a kezem. 

-Jó, bocs. Ülj le.- 

Leültem mellé, és ránéztem. Ő is, így tette, majd a tortáért nyúlt. Beletette az ölébe, s kivett a mutatóujjával egy kis darabot, amit aztán felém nyújtott. 

-Azt mondtad, hogy együtt kóstoljuk meg.- mosolygott édesen. 

Abban a pillanatban, a szívem valamiért nagyot dobbant a mellkasomban. Nem tudni, hogy miért. 

-Tényleg.- szorítottam össze ajkaimat.

-Akkor rajta, kapd be!- 

Ne, most rosszra gondoltam! JungKook, gyorsan térj vissza a valóságba! Miért nem azt mondta, hogy egyem meg? Direkt mondta ezt? 

-Jó.- nyeltem egyet. 

Lassan nyitottam ki ajkaim, hajolva az édesség felé. Beengedtem párnáim közé, az ismeretlen ujjat. Ráengedtem, majd leszopogattam róla. Mindezt csukott szemmel. Elváltam tőle, s kinyitottam a szemem. Ekkor egy puha valamit éreztem meg párnáimon. Egy olyan valamit, ami csak egy másik embernek van. Egy ajkai, ami az enyémeket ízlelgette. Lefagytam abban a pillanatban. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, hogy fiú-e vagy lány vagyok. 

-Mit csinálsz?- löktem el magamtól. 

Lihegve néztem barna szemébe. Amiben ott égett a vágy tüze. 

-Semmi érdekeset.- igazította meg pólóját.

-Mi az, hogy semmit? Miért csókoltál meg?- 

-Csak, mert úgy tartotta a kedvem. Meg te is megcsókoltál az előbb, szóval kvittek vagyunk.- mosolygott.

De én csak hülyeségből gondoltam, nem úgy, mint ő. Rajta látszott, hogy igen. Elegem van, hazamegyek! Nem érdekel a pénz, én ezt nem csinálom. 

-Hazamentem!- elkezdtem keresni a ruháimat. 

Sikeresen megtaláltam őket, amiket aztán felvettem, és köszönés nélkül távoztam. Meg sem próbált állítani, meg semmi. Ez kicsit fájt, de mit képzeltem egy bolond, tuskó embertől. Kissé szomorúan mentem haza, az okát nem tudva. Vettem egy jó meleg fürdőt, majd ettem vacsorát. 

Nekem holnap lőttek, ha most panaszt tesz, sőt a pénz sincs sehol, amit holnap le kellene adnom. Valami ki kell találnom, például, hogy rosszul lettem, vagy valami. 

Az evés után elmentem aludni, miközben azon gondolkoztam, hogy mi lesz holnap. Nehezen, de megtalált az álom, és elvitt.

***

Másnap. egy nagy gombóccal a torkomban mentem dolgozni. Biztos voltam benne, hogy ez lesz az utolsó napom a cégnél, de tévedtem. A főnök miután behívatott megdicsért. Nem értetem, hogy miért csak miután elmondta. Elmondta, hogy több pénzt kaptunk, mert jobban szerepeltem, mint várta a tegnapi ügyfelem. Személyesen hozta el még kora reggel, mert ő szerette volna odaadni.

-Ja, és mára is kibérelt.- mondta hatalmas mosollyal az arcán Lay.

-Tessék? Nem hallottam jó.- kaptam felé a fejem.

-Mondom, hogy mára is kibérelt.- tette karba a kezét. 

-Értem, köszönöm.- hajoltam meg, majd kimentem az igazgató irodájából.

Nemár! Sírhatnékom van. Örülök neki, hogy megúsztam, mert volt olyan nagylelkű és kifizette, sőt még többet is. De azért ez már sok, nem akarok megint elmenni hozzá a tegnapi után. Főleg azután, hogy megcsókolt. Furcsa érzelmek kavarognak bennem...

I wait you every night~ 3. fejezet - Epertorta

Jin Pov.

Nem is kellett sokat várni az előadás kezdetéjig. El kezdődött, amint megszólalt a zene. Valami sztriptízes zene lehet, vagyis csak gondolom. Öltönyben jött, szóval négy-öt percnél nem lesz hosszabb az első tánc. Nem baj, addig is megtudom figyelni a teste vonásait. Csípője nagyon mozgott, profi a gyerek. Amikor már az utolsó ruhadarabot szedte le magáról, vagyis az alsóját azt a nézők közé dobta. A fekete színű boxer a fejemen landolt. Kicsit boldog voltam, de nem tudom, hogy miért. Levettem a fejem tetejéről, és szagolgatni kezdtem. Furcsán nézhettem ki, de nem érdekelt. Kíváncsi voltam az illatára. Mikor beleszagoltam csak az öblítő illatát éreztem, ami levendulaillatú volt. Én meg már azt hittem, hogy valami más illat lesz, de attól függetlenül tovább szagoltam. Én tényleg nem vagyok normális. A boxert szagolgattam, és néztem a műsort. Még az után is, hogy véget ért. Csak hát, a drágalátos szerelmem félbeszakított.
-Hé, Jin! Gyere ide egy kicsit.- kiáltott ide nekem, de én úgy csináltam, mintha nem halottam volna. -Tudom, hogy hallottad te ufó! Told ide a segged.- kiabált még egyszer.
Ne már, nincs kedvem felállni. Még, ha ő is kéri. Most jobb elfoglaltságot találtam, mint ő. Nagyon sóhajtva felálltam, és feléjük indultam. Odaérve eléjük, láttam a sztriptíztáncos srác, és magam közti magasság különbséget. Ilyen alacsony, jó annyira nem, mint JiMin, de akkor is pici.
-Mi kell?-
-Nincs nálad semmi?- kérdezett rá.
-Nincs. Ha lenne is, neked biztos, hogy ingyen nem adnám.- öltöttem rá nyelvem.
Tudom, hogy mi kell, de nem adom oda. Egy kicsit szórakozom velük.
-SeokJin, kérlek add oda azt.- mutatott a kezemben lévő fedőanyagra.
Rákaptam tekintetem a srácra, mikor a nevemet mondta. Mégis honnan tudja? Talán TaeTae mondta el neki.
-Hát, ha akarod.- rántottam meg a vállam, s kezébe nyomtam az anyagot.
-Köszönöm.-
-Van mit!- mondtam szemtelenül.
-Most, miért vagy vele ilyen?- kérdezett rá Tae.
-Csak azért, mert így tartja a kedvem.- ezzel elmentem, majd leültem.
Néztem, ahogyan készülődik a következő előadásra. Immár a vőlegényen táncolt. Féltékeny lettem, egy pillanat alatt, de nem tudtam, hogy miért. Hisz az, akit én szeretek az Kim TaeHyung, és nem ez a srác, akinek még a nevét sem tudom. Jobb lenne, ha rajtam táncolna, és nem rajta. Legszívesebben odamentem volna, majd magamra húztam volna. De észhez kell térnem, az akit én szeretek az Taehyung. Mégis a tánc végéig a szemem nem mozdult róla.
Mikor véget ért ő gyorsan felöltözött, elkérte a cuccait, és a pénzt, amiért csinálta. Utána lépett. Kissé szomorú voltam, mert lehet, hogy többet nem látom. Így tettem ellene, hogy még lássam. Odamentem Tae-hez.
-Hallod, add meg a telefonszámát.-
-Minek?- nézett rám.
-A srácnak, aki az előbb itt táncolt.- mutattam egy tánc féleséget.
-Bocs, haver. Nem tudom, de a az ügynökség telefonszámát megtudom adni, ha az jó.-
-Persze, sz is jó.- rántottam vállat.
Igazából jobban örültem volna egy személyes telefon számnak, de ez is megfelel. Majd most kibérelem, egy éjszakára. Lehet, hogy, majd többre is. Attól függ mennyire les jó.
-Akkor egy pillanat, mindjárt leírom.- keresgélt papír után, nem talált, de toll volt nála.
-Most, hova fogod felírni?- nevette.
-A homlokodra. Mert, ha belenézel a tükörbe, nem fogod elfelejteni.- röhögött, miközben mutatott a homlokára.
-Bolondnak fognak nézni.-
-Nem, dehogy. Részeg vagy, meg amúgy is este van. Ilyenkor nem járkálnak sokan az utcán.- magyarázta.
-Igazad van.- lehajoltam, hogy elérjen.
Elkezdte felírni a számot, de közben párszor megcsúszott a keze. Majdnem kibökte  a szemem, többször is. Túl részeg. Többet így nem engedem ráírni. Talán úgy 3 perc kellet, míg sikerült felírnia a számot. Nehéz, és veszélyes menet volt.
-Kösz.- pacsiztunk.
-Van mit!- vigyorgott.
Úgy szeretem, mikor így vigyorog. Ő az egyetlen, aki így tud. Ez is egy ok, amiért beleszerettem ebbe az emberbe. A mosolya, különleges. Ahogy maga az ember is.

A telefonszám elkérése után, és csendben leléptem. Nem volt kedvem bulizni sem, meg hát fáradt is voltam. A másik meg, hogy tudom az, akit szeretek elvesz egy nő, ez még jobban elszomorít. De nem lehet szomorú! Tudtam, hogy egy nap ez is eljön. Valamennyire felkészültem lelkileg, de nem eléggé. Túl kell lépem rajta, ami eléggé nehéz, mert én tényleg nagyon szeretem. 

Hazaérve, első utam a hűtőhöz vezetett. Nagyon éhes voltam, kaját már nem állok neki készíteni, mert még a végén elvágom a kezem. Nem vagyok annyira részeg, de jobb félni. Ezért a hűtőből kivettem egy doboz májkrémet, hogy azt megeszem kiskanállal, és zsemlével. Leültem az asztalhoz, és enni kezdtem, nem volt túl laktató, mert mégsem olyan, mint a főtt étel. Most ez is megteszi, majd, ha józan leszek főzök. 

Eltüntetve a kaját, felmentem zuhanyozni. Most nem volt kedvem kádban áztatni magam. Így a zuhanyzót választottam. A fürdő felé véve az irányt, mindig eldobok magamról valamit. Tiszta vagyok, most mégis rendetlenséget csinálok. Beérve a tükörhöz megyek, de ekkor eszembe jut, hogy a telefonszám a homlokomon van. Ezért muszáj volt elfutnom a telefonomét, hogy bepötyögjem a számot. Gyorsan megtettem, s már mentem is fürdeni. 

Megeresztettem a vizet, majd neki támaszkodtam a csempének. Hagytam, hogy a víz befedje a száraz testrészeimet. Annyira kellemes érzés, ahogy a meleg víz a testedhez ér. Felszabadító érzés. Megnyugtat, s felejteni segít.

Kiszálltam, majd megtörölköztem és felöltöztem. Egy piros rövidnadrágot, és egy fehér pólót vettem fel. Majd mentem is aludni. Az ágyban vártam, hogy jöjjön az álom, ami jött is, de nehezen.

***

Másnap későn keltem fel, még szerencsém volt, hogy szombat van. Mert, ha a munkából késnék, páros lábbal rúgnának ki onnan. Szóval megúsztam. Kikeltem az ágyból, és megkerestem a telefonom. Meg is találtam, de volt hát nem fogadott hívásom. TaeHyung-tól volt négy, Hope-tól egy, és JiMin-től kettő. Gondoltam visszahívom TaeTae-t, hogy miért hívott négyszer.

Rákerestem a névjegyzékben, majd hívtam is. Elsőre nem vette fel, így megpróbálkoztam vele másodszorra is. Hátha sikerrel járok. Fel vette.

-Jó reggelt! Miért hívtál?- kérdeztem tőle. 

-Neked is, hyung! Mi?- nyöszörögte.

-Négyszer hívtál, miért?- tettem fel ismét a kérdést, hátha most már tud, majd válaszolni rá.

-Miért is?- tette fel saját magának a kérdést. -Ja, igen. Tegnap hova tűntél?- 

-Csak ezért? Amúgy hazamentem, mert kicsit rosszul éreztem magam.- mondtam egy hazugságot.

-Ja, értem. Kérdezhetek még valamit?- nyöszörgött még mindig.

Ennyire fáradt lenne, hogy még beszélni is alig tud? 

-Persze, mond.-

-Miért kellett neked tegnap a telefonszám.- nevetett a telefonba.

-Csak. Neked, ahhoz semmi közöd.- nevetem én is.

-Csak nem, akarsz magadnak bérelni egy csajt? Hamar túl téptél azon, hogy tegnap a barátnőd összetörte a szíved.- mondta kissé komolyan. -Huncut kis geci.- nevetett újra a telefonban. 

Az a bizonyos csaj te voltál. Ne hidd, hogy olyan könnyen túlteszem magam rajtad. Próbálkozom, de te egyre jobban megnehezíted a dolgom. A másik meg, hogy soha sem tudsz komoly lenni, hiába akarsz.

-Csakis, tökre ráizgultam egyre.- mondtam szarkazmus ként.

-Hogy én mennyire tudtam!- nevetett.

-Sokszor, olyan hülye vagy. Észre sem veszed, hogy mi van körülötted.- ezzel letettem a telefonomat. 

A másik két tökkelütöttet, már inkább fel sem hívtam. Talán most kellene felhívni az üzletet? Igen, most hívom fel. Kikerestem a névjegyzékből, s már hívtam is. Se perc alatt felvették. Mivel nem tudtam, hogy mi a fiú neve, ezért elmondtam, hogy hogyan néz ki. Ez első három után már tudták, hogy kiről van szó. A neve Jeon JeongGuk, elmondta, hogy sokan bérelik ki őt. Szerinte szerencsém volt, hogy most én tudtam ezt megtenni. Megegyeztünk, hogy mennyi időre akarom őt kibérelni. Erre természetesen egy óra hosszát mondtam. Többet akartam volna, de hülyének nézett szerintem így is. hogy egy férfi rendel egy fiút. Na, mindegy. Ez az egy óra hossza is elég lesz. Az időpont pedig este kilenc lett. Megadtam a címemet még, majd illően elbúcsúztam. 

-Ezzel meglennénk.- dobtam a telefonomat az ágyra. -Ma mit csinálja, hogy elüssem az időt addig is?- tettem fel saját magamnak a kérdést. 

Elkezdtem gondolkozni, majd egy kis idő múltán eszembe jutott, hogy sütnöm kéne valamit. Abból őt is meg tudnám kínálni. De várjunk csak! Miért akarom megkínálni belőle őt? Egyre furcsább vagyok. 

De végül mégis csak a sütés mellett döntöttem, azt szeretem csinálni. Epertortát készítek, jó habosan. Felöltöztem, majd lementem a konyhába és előpakoltam mindent. Nekiálltam sütni, sütés közben énekelni is szoktam, most sem maradhatott el. 

Talán két óra múlva lettem kész, egy csodálatos remekmű lett. Soha sem sikerült még ennyire tökéletesen, de most igen. Számomra meglepő volt, hogy én ilyent is tudok. Eddig mindig elbaltáztam, mikor a habot kellet felkenni rá, de ez kivételes eset biztos. Isten akartam. Betettem a hűtőbe, majd levágódtam a tv elé, és filmet kezdtem el nézni. Valami kabarét ment a dobozban, de mivel nem volt kedvem elkapcsolni, mert a távirányító messze volt tőlem. Így azt néztem, de bealudtam rajta.

***

Arra keltem fel, hogy üvölt a zene a tv-ben. Pedig nem zeneadón volt, és mégis az szólt. 

-Ah, mi ez a szar?- nyöszörögtem.

-Szerinted mi?- szólt egy hang, nem messziről tőlem. 

Ismerős volt, de mégsem tudtam ki a gazdája. A hang irányába vittem a fejem, nem láttam semmit csak homályos pacákat. Várnom kellet, míg kitisztul a kép. 

Néhány másodperc után már tudtam, hogy ki az. Felpattantam a kanapéról, megálltam előtte. 

-Mióta vagy itt?- tettem fel a kérdést. 

-Nem régóta. De neked is szia.- intett. 

-Oh, tényleg. Bocsánat! Szia.-

-Engem kértél, ugye? Esetleg megint elcserélés volt?- húzta fel szemöldökét.

Nagyot nyeltem, majd visszaültem a kanapéra. 

-Igen, téged kértelek.-

-Miért?- 

-Csak úgy. Tettszett a táncod. Profinak tűntél! Gondoltam, hogy te jó leszel.- mondtam valami hülyeséget. 

-Hát jó.- rántott vállat. 

-Lehetne egy kérésem?- kérdeztem rá. 

Szeretném megkérdezni, hogy a tortát, amit sütöttem fel-e használná a táncához. Kicsit sem vagy perverz SeokJin! Egyáltalán mi az, hogy a táncához? Ne mond, hogy egy ilyen kölyök elvette az eszed, a külseje miatt.

-Aha, mondjad.- lökte előre fejét. 

-Öh.., van egy tortám. Én sütöttem, felhasználnád a táncodhoz?- tértem a lényegre.

Arca a meglepődést sugározta, de mégis rábólintott. Most ki tudnék ugrani a bőrömből, örömömbe. Nem tudom elhinni, hogy én ennek örülök. Már kezdek hinni benne, hogy ez a gyerek tegnap tényleg elvette az eszem. 

-Na, és finom?- kérdezte, miközben ő is lezuhant mellém. 

-Nem tudom, nem kóstoltam.- rántottam vállat. 

Szerinte, majd beleeszek a kész tortába, amit neki szántam. Hát nem, azért hülye nem vagyok. 

-Nem baj, akkor majd mi ketten megkóstoljuk.- harapott bele alsó ajkába. 

-Oké.- húztam széles vigyora ajkaimat.

Bízok benne, hogy ő is a perverz változatra gondolt, és nem a sima tortaevésre. 

-Mindjárt jövök.- felálltam, és kimentem a konyhába. 

Elővettem a hűtőből, majd kivittem a nappaliba ahol ott ült ő, JeongGuk. Letettem az asztalra, és visszaültem. 

-De szép!- tátotta el száját. -Kár lenne megenni egy, ilyen tortát.- eresztette le vörös ajkait, amik olyanok voltak, mint ha ki lennének rúzsozva. 

-Igaz, de én meg akarom.- dőltem hátra. 

-Tudom. Na, akkor csapjunk a lovak közé.- felállt. -Tudsz valami zenét kapcsolni?- 

-Aha, milyen kell?-

-Mindegy, de valami ritmusos legyen.- levette magáról a converse cipőjét.

Addig én felmentem a hálószobámba, és lehoztam a laptopom. Elkezdtem zene után kutakodni, nem sokkal később találtam egyet, ami neki is tetszett. Ez a szám ismét Jason Derulo-tól volt, Talk Dirty című száma. Ez a Jason engem kikészít. A számok amiket csinál mind olyan, amire lehet szexisen táncolni. 

-Ez tökéletes.- mosolygott. 

Ekkor megmarkolta a fehér pólóm, amiben aludtam, s felhúzott magához a kanapéról.

JinKook: Autumn pain

Cím: Autumn pain
Páros: JinKook (Jin x Jungkook)
Műfaj: Shounen ai
Figyelmeztetés: Szereplő halála

Jin Pov.

Egy teljesen fekete öltöny húztam magamra, s kezembe vettem egy csokor vörös rózsát. Az ajtómon kilépve csendben sétálok a kihalt utcán, kissé sötét van, mert már ősz végén járunk. Mégpedig November 27-én. Egy lélek sincs az utcán, de nem is bánom. Szeretnék egyedül lenni, mint mindig. Nem vagyok az a magamnak való, de ma van egy éve, hogy nincs boldog életem. Egy évvel ezelőtt szerelmem, Jeon Jeong Guk-kal egy buliról tartottunk haza. Igen egy férfival, vagyis hazudok, mert még nem töltötte be, akkor a felnőtt kort. Na, de mindegy is. Miután kijöttünk a buliból, a buszmegálló felé vettük az irányt. Eleget ittunk, szóval nem voltunk már egészen beszámíthatóak. Ahogy az út másik felére sétáltunk át nem vettük  észre, hogy egy autó tart felénk. Egy piros ferrari. Szerelmem pont a jobb oldalamon volt, és ez a bizonyos piros autó elütötte. Én megúsztam pár karcolással, míg az, akit szerettem meghalt. Mai napig bánom, hogy akkor elmentünk bulizni. Erőszakoskodtam rajta, hogy jöjjön el velem. Ha nem tettem volna ezt, akkor még mindig velem lenne. Ma van egy teljes éve, hogy magamat okolom a történtek miatt. Jobb lett volna, ha abban a pillanatban én halok meg ott, és nem Jungkookie. Fiatal volt, így még az életet sem tudta megtapasztalni. Nem volt rajtam kívül még senkije, de most már nem is lesz. Szörnyű alak vagyok. Az én hibámból egy gyerek meghalt. Egy olyan gyerek, akit tiszta szívemből szerettem.
Nemsokkal később megérkeztem abba a temetőbe, ahol Jungkook nyugszik. Megálltam a hatalmas fekete vaskapu előtt, s merengeni kezdtem.
-Sajnálom...- indultam el a sötét, és kietlen temetőbe.
A föld kemény, és szilárd. Mindenhol arany, rozsdavörös, narancssárga színű falevelek. Ez is csak azt jelenti, hogy ősz van. Számomra az ősz, az elmúlást jelenti. Szomorú egy évszak. Kegyetlen, aki nem kímél senkit, és semmit. Csak tarol, visz minden életet, azokat az életeket, amiket ő akar. Nem törődve a szeretteik érzéseivel azzal, hogy milyen mérhetetlen fájdalmat okoz nekik. Pont úgy, mint nekem is. Az ősz szilánkosra törte a szívem, nem törődve azzal, hogy mit érzek a fiú iránt. Örömét lelte benne, hogy szétválaszthatott minket. Elvéve tőlem őt. Sohasem bocsátom meg magamnak, és az ősznek sem.
A rengeteg sír között sétálva megtaláltam Jungkook-ét. A sír ápolt volt. Tele virágokkal, koszorúkkal, és mécsesekkel. De az én párszál rózsám, amit utoljára hoztam ki még mindig ott volt. Senki nem dobta ki. Az a párszál, ami a vázában volt már más színt öltött magára. Felvett egy sárgásszürke színt, ez olyan szomorú. A sír mellet állva, néma csendben figyeltem. Várva, hogy egyszer újra látom, de nem tudom, hogy nem fogom.
-Sajnálom! Nem akartam, hogy így érjen véget. Nem akartalak elveszíteni.- ajkaim remegtek.
Szemeimben könnycseppek jelentek meg, amik utat törtek maguknak. Térdre borultam, és sírva fakadtam. Könnyeim a kemény földet itatták.
-Miért kellett ennek megtörténnie!? Miért nem tudtam aznap megülni a seggemen?- sírtam, és ordítottam.
Remélem, hogy egy nap a kis JeongGuk képes lesz megbocsátani nekem. Megbocsátani azt, hogy miattam halt meg. Nem tudok nélküle élni. Ő volt a mindenem. Értéktelen szemétdarabnak érzem magam, mióta nincs mellettem. Úgy érzem megfulladok nélküle. Számomra az élet már nem ér semmit.
-Szeretlek!- engedtem ki hangomat.
Ekkor egy hűvös érintést éreztem a vállamon. Gyorsan hátra is fordultam, de nem láttam semmit. Csak képzelődöm.
-Én is szeretlek Jin.- hallottam meg egy ismerős hangot, ami Kookie-é volt.
Fejemet körbe-körbe tekergettem, de hiába. Nem láttam őt. Felálltam, és könnyeimet törölgettem.
-Te vagy az Jungkookie? Mond, hogy te vagy az kérlek.- mondtam, még mindig sírva.
Ezután nem hallottam egy jó darabig semmit, de aztán jó két perc elteltével ismét megszólalt a hang. Így már biztosan tudtam, hogy ő az.
-Igen.. Kim Seok Jin, legyünk újra együtt.- ajánlotta.
Persze én egyből igent mondtam, mert így legalább újra együtt lehetünk. Még ha a földön nem is, de a mennyországban igen. Nekem ez is elég, csak vele lehessek. Mindegy, hogy hol, amíg vele vagyok addig nekem ezer mindegy. Tőlem még a pokol is lehet. Ezentúl öröké fogni fogom a kezét.
A csokor vörös rózsát, letettem a sírra és még egyszer utoljára elmondtam egy imát. Értem, s értem. Miután végeztem felálltam, és a feje mellé térdeltem le.
-Köszönöm, hogy ismét veled lehetek majd.- elővettem zakóm zsebéből egy kinyithatós kést.
Szememből ismét előtörtek a könnyek, de tudtam, hogy ezután vele lehetek. Feltűrtem a zakóm, és a hófehér ingem ujját. Egy nagy levegőt vettem, és a kést jobb csuklómba mélyesztettem. Nem egyszer, hanem többször is. Ugyan ezt tettem másik karommal is. Már annyira szédültem..
A kés lassan kicsúszott a kezemből, és a földre zuhant, ahogy én is. Rázuhantam szerelmem sírjára. Utoljára ismét elmondtam valamit, mint egy földi ember.
-Szeretlek. Soha nem felejtettelek el, még egy pillanatra sem...- hangom fokozatosan halkult el, s egy utolsó könnycsepp gördült ki szemem sarkából.
Az ősz megtalált, s elvitt oda, ahol JeongGuk van. Most már újra együtt vagyunk...

I wait you every night~ 2. fejezet - Tánc egy legénybúcsúztatón

Jungkook Pov.

Este egy legénybúcsúztaón fogok sztríptízelni. Furcsa, hogy egy srácot hívnak, és nem egy nőt. Lehet, hogy melegek.. Nem az nem lehet, hiszen két férfi nem házasodhat össze. Max álmukban, de az igazat megvallva nem zavar az, hogy férfiak előtt kell magamat mutogatnom. Talán azért, mert már két éve a szakmában  vagyok. 17 évesen kezdtem el sztríptízelni, mert anyám elhagyott, miután apám meghal rákban. Fél évig magamba voltam fordulva, de nem vagdostam magam, mint a többi ember ilyen helyzetben. Azért az eszem nem ment el, tudtam uralkodni magamon. Pszichológushoz jártam, talán úgy két hónapig, de nem használt. Így mikor jöttem haza a dokitól, egy ismeretlen férfi megállított, hogy lenne e kedvem neki dolgozni. Egyből igent mondtam, akkor még nem sejtettem, hogy milyen munka is ez. De nem érdekelt, hiszen valamiből meg kellett élnem, és ez pont jókor jött. Adott egy névjegykártyát, amit az ő neve, és az 'üzlet' címe díszített. Zhang Yi Xing. Egy kínai? Nem mondtam volna meg róla, hogy az. Megbeszéltük, hogy holnap elmegyek a kártyán szereplő helyhez. Így is tettem. Más nap korán keltem, hogy időben odaérjek. Gyalog fél órás út volt, de ha busszal mentem volna, akkor csak tizenöt. Mindegy is, legközelebb már azzal mentem.Egy kisebb üvegépület előtt álltam. Csodálva néztem, hogy milyen szép.
Pénzes egy pasas az biztos. Nagyon remélem, hogy nem baszott át. Bementem, és a recepción megmondtam, hogy kit keresek. Az aranyos hölgy egyből segített is. Beszálltunk a liftbe, és felmentünk a legtetejébe. Volt ott egy nagy ajtó, ahová a középkorú hölgy bekopogott. Hallottuk a hangot, hogy "Tessék.". Lenyomtam a kilincset, és bementem, de a hölgy nem jött.
-Jó napot kívánok!- hajoltam meg illedelmesen.
-Szervusz.- integetett a kezével. -Gyere ülj ide.- mutatott az előtte lévő székre.
Bólintottam egy kicsit, és helyet foglaltam a székben. Nagyon kényelmes volt. Ezt várta volna el az ember, egy ilyen gazdag hapsitól. 

-Örülök, hogy eljöttél. Mint látod egész jól megy az üzlet, és ezért jól is fizetek.- mutatott végig a szobában.
-Igen, látom.- válaszoltam.
-Elfogadod, akkor az ajánlatomat?-
-Igen. De, miért pont engem választott?- húztam fel a bal szemöldököm.
Hallgatott, majd elmondta. Figyelmesen hallgattam végig. Elmondta, hogy milyen üzletben utazik, és, hogy miért pont engem választott. Szerinte jól nézek ki, fiatal vagyok, meglátása szerint biztos, hogy valamennyi izmos is. Más szóval 'eladható' vagyok. Megdöbbentett, de mégis belementem a dologba, és azóta ott dolgozom.
Esőre fura volt, hogy mindenféle nőcskék bámulnak, idősektől fiatalokig, de idővel megszoktam. Tudom, hogy törvényellenes ezt csinálnom, mert még nem töltöttem be a felnőtt kort. Már nem sokáig kell ezt óvatosan csinálnom, hisz nemsokára betöltöm a huszadik életévemet. Csoda, hogy két éven keresztül sikerült titokban tartanom. Azóta mindenem megvan, amire csak vágyom. Kivétel egy szerető család, és a szerelem, ami elkerül.
Nagy sóhajjal elkezdtem öltözködni. Felvettem egy sötétkék öltönyt, de nem kapcsoltam be, majd, ha odaérek bekapcsolom.

Kimentem a házból, és bezártam. Zsebemből előkotorásztam a pénztárcámat, és kivettem belőle egy cetlit. Arra volt felírva a hely, ahová mennem kell. Nem is volt olyan messze tőle, úgy három utcányira. Nem siettem, felesleges lett volna. Így lassú tempóban haladtam. Közbe-közbe énekeltem, rappelni is próbáltam, de az nagyon szarul ment.

Tíz perc séta után megérkeztem a helyhez. Egy nagyobb bár volt, pár ablakkal. Az ajtó elé álltam, és egyből nyitottam. Felesleges lett volna kopognom, mert nem hallották volna a hangos zenétől. Ahogy beléptem a 'rendelőm' már jött is elém meglepett arccal.

-Szia. Bocsi, de megkérdezhetem, hogy te ki vagy?- vonta fel egyik szemöldökét.

-Jó napot kívánok!- hajoltam meg illedelmesen, mert nálam idősebb. -Ha maga ennek a bulinak a házigazdája, akkor maga 'rendelt'.- mondtam érzelem nélkül.
-Hogy mi? Én egy sztríptíztáncosnőt kértem.- lepődött meg.
-Hm, akkor itt valami félreértés van. Várjon egy pillanatot, felhívom a főnökömet.- már nyúlni akartam a telefonomért, de megfogta a kezem.
-Erre semmi szükség. Ha már itt vagy, akkor te is megfelelsz.- mosolyodott el.
Érdekes egy fazon. Annak ellenére, hogy egy nőt fog elvenni, mégis egy férfi test látvány jó lesz neki utoljára? Hát, ha pénzt kapok érte, akkor nekem megfelel.
-Rendben. Akkor kérem szóljon a többi embernek, hogy ma nő helyett egy fiú fog műsort adni.- mosolyodtam el kissé kedvesen.
Rábólintott, és már hívta ide a több embert. Egy igen furcsa kiáltással, amin röhögni akartam, de a munkámban komolynak, és szexinek kell lennem. Így nem tettem meg.
-Űrlények friss hús!- kiáltott egy hangosat nevetve.
Pár másodperc alatt, körbe vettek minket. Bámultak, mintha még nem láttak volna embert. Illően köszöntek, ahogy én is, de én halkabban.
-Srácok.. ő fog táncolni. Rossz embert küldtek, de jó lesz.- mutatott rám.
-MIÉRT!?- siránkozott mindenki.
-Kuss! Jó lesz ő is...- szólt rá mindenkire.
Egyből elhallgatott mindenki. Ez érthető végül is ő a mai nap ünnepeltje. Mindenki leült valahová volt, aki a bárszékekre, az ottani kisebb fotelekre, simán csak a földre. Nem mindegy volt, hogy ki hova ül, csak had csináljam végre, hogy utána elhúzhassak innen. Mellettem állt még a vőlegény, így odaadtam neki a pénztárcám, és a telefonom, hogy vigyázzon rá.
-Melyik számra szeretnéd csinálni?- érdeklődte a 'megrendelőm'.
-Öh, mondjuk a N.O.M - A Guys. Amúgy megtudhatnám a nevét?- kérdeztem rá.
-Persze, a nevem Kim Tae Hyung, neked? Tegez le, ne magáz. Öregnek érzem magam, pedig nemsokkal lehetek nálad idősebb.
-Bocsánat. A nevem Jeon JeongGuk.- hajoltam meg ismét, de oldalba bökött.
-Szép név.- ezzel elment és ő is elült.
A pult mögött álló zöld hajú srác, bekapcsolta az általam választott zenét. Elkezdődött a zene, és én egyből elkezdtem rá mozogni.
Kigomboltam lassan a zakót, és jobbra-balra húzogatva elkezdtem levenni. Közben csípőmet is ringattam. A jobból húztam ki először a kezem, majd a balról lesegítettem. Elhajítottam előre a földre. Ezután nyakkendőm volt a soros. Hosszan bal kezemmel végighúztam rajta, míg a másikkal lazítottam a szorításán. Megfordultam egy kört magam körül, közben levéve nyakamról a nyakkendőt. Párszor rásimítottam az ingen keresztül a hasamra, de nem hozta őket lázba. Nem is csoda, hiszen ők mind heterók. Csípőmmel csináltam egy nagy kört, és előre löktem. Elkezdtem kicsatolni a fekete bőr övemet, bal oldalon, ahol az öv feje volt megfogtam, és elkezdtem kihúzni, míg a másik kezemmel lefogtam. Csípőm akkor is járt. Amint sikerrel jártam, a földre csaptam vele, és ledobtam. Ha jól láttam az egyik kissé meglepődött. A fickónak barna haja, és gyönyörű sötétbarna szeme van, ajkai dúsak, arcán hibátlan, tökéletes arccal rendelkezik, mint egy baba. Körülbelül velem egy magas lehet, de nem gondolkozhatok rajta, hogy hogyan néz ki! Nem ezért fizetnek.
Kigombolni kezdtem a fehér ingem. Csípőm csak járt megállhatatlanul, amint az ing kigombolását véghezvittem szélesebb terpeszben leguggoltam, s ugráltam egyet-kettőt. Majd visszaugortam nagyobb terpeszbe, és a földről a mellkasomig végig simítottam. Ledobtam magamról az inget.
A fehér trikómon keresztül simogattam magam, majd lassan felhúztam, és a kezem nadrágomba mélyesztettem el. Pár percig kotorásztam ott, de kihúztam, és készültem levenni a felsőmet. Megfogtam a jobb kezemmel a bal oldalt, míg a másikkal a jobb oldalt és elkezdtem levenni. Ez is úgy, hogy jobbra-balra húztam. Bal kezemen jött le a ruhadarab, jobbal pedig a hajamba túrtam. A levetett ruhát a közönségbe dobtam, aminek nem nagyon örültek, de hidegen hagyott.
Mutató ujjam a számba helyezte, s az nyaltam, közbe csípőm még mindig mozgott. Kivettem, és a hasfalamon húztam végig, ami nem volt kockás. Felnéztem a közönségre, de a tekintetem megint a 'megijedt' srácra irányult. A szemei szinte csillogtak, szája tátva maradt. Mi van ezzel a taggal?
Egy kisebbet köröztem a csípőmmel, miközben a derekamat végigsimítottam a kezemmel. Gyorsan kaptam a lábaimhoz, hogy leveszem a cipőt. Nehézkesen, de sikerrel jártam. Bele csúsztattam ismét a kezem nadrágomba, és elkezdtem levenni.
Ahogy vettem le, közbe-közbe rámarkoltam a férfiasságomra. Tudom, hogy nem nők, de ez beletartozik az árba. Megszabadultam a nadrágtól, de nem dobtam el, mert azért a nemi szervem nem mutogatom. Egy kicsit megráztam, mint a mosott ruhát, mielőtt kiteregetnénk. A számba vettem, és a fekete színű boxerem elkezdtem lecibálni magamról. Mikor megvoltam vele a nézők közé dobtam, de nem önszántamból. Megszoktam, hogy mindig a nők közé dobom, de most elfelejtettem, hogy férfiaknak adok műsort. Mondhatnám az is, hogy szerencsém van, mert a csillogószemű srácon landolt. Nyeltem egy nagyot, és tovább folytattam. Egy kicsit felnéztem, hogy mérges e, de valami nagyon furcsát láttam meg. Az alsómat szagolgatta.
Mi a jó büdös élet!? Ő most tényleg azt szagolgatja? Inkább most nem láttam semmit... Kicsit sokkolt, kicsit? Hazudok, mert nagyon.
Kivettem a számból a nadrágom, de még mindig magam előtt tartom. Köhögtem, és folytattam a műsort. Megfordultam, hogy látják a csupasz hátsóm, ahogy szoktam. Kezemmel végigsimítottam a hófehér puha nyakamon, és beleharaptam alsó ajkamba. A zene pont véget ért, de még nem mehetek haza, mert ez nagyon kevés.
-Köszönöm!- jött oda vigyorogva TaeHyung.
-Oh, én köszönöm, hogy kibéreltél.-
Ránéztem arra a srácra, akinél az előbb volt a boxerem, de még mindig azt fogdosta. Most menjek oda, vagy kérjem el?
-Mond, az ott ki? Csak, mert nagy szükségem lenne arra a ruhadarabra.- mutattam rá.
-Ja, ő Kim SeokJin.- még mindig vigyorgott piros arccal.
Nagyon részeg, mint mindenki ezen a bulin. Vannak kivételek, akik nem annyira azok, de szinte mindenki az.
-Hé, Jin! Gyere ide egy kicsit.- kiabált oda neki, ránk is nézett, de úgy csinált, mint aki süket. -Tudom, hogy hallottad te ufó! Told ide a segged.- kiabált még egyszer.
Láttam, hogy nagyot sóhajtava felállt, és idejött hozzánk. Kezében még mindig ott lógott, de nem adta volna oda még véletlenül sem.
-Mi kell?-
-Nincs nálad semmi?- kérdezett rá.
-Nincs. Ha lenne is, neked biztos, hogy ingyen nem adnám.- öltötte ki rá a nyelvét.
Most ezek szórakoznak? Lesz ma még rajtam egyáltalán boxer?
-SeokJin, kérlek add oda azt.- mutattam a kezében lévő fedőanyagra.
Ahogy megszólaltam, ő egyből rám kapta a tekinteté, és fürkészni kezdte arcomat. Kicsit zavarba hozott vele, de nem tudom miért.
-Hát, ha akarod.- rántotta meg vállát, és a kezembe nyomta.
-Köszönöm.-
-Van mit!- mondta szemtelenül.
-Most, miért vagy vele ilyen?- kérdezett rá a vőlegény.
-Csak azért, mert így tartja a kedvem.- ezzel elment és leült, hiába ült le szeme, akkor is rajtam volt.
Gyorsan felvettem az alsóm, de a többit nem. Kértem a következő számod, és ekkor már a 'vőlegényen' táncoltam. Nem undorodott tőle, sőt párszor rá is csapott a seggemre. Az alkohol hatása lehet. Ilyenkor az ember azt sem tudja, hogy hol van, vagy éppen mit csinál. Talán még fél órát voltam ott, de nem többet. De észrevettem, hogy Jin, mer végül is így hívta a barátja. Egész végig engem figyelt. Egy kicsit zavart, de próbáltam tudomást sem venni róla. Örülök, hogy ez volt az utolsó eset, hogy láttam. Elkértem a cuccaim, felöltöztem, és mentem is haza.
Otthon engedtem magamnak jó meleg vizet, beleültem, és lefürödtem. Siettem, és belebújtam a franciaágyba. Próbáltam nem gondolni erre a Jin gyerekre, de nagyon nehezen ment. Kellet bővel egy óra hossza, míg sikerült elaludnom.